Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Egyesült Államok az ENSZ engedélye nélkül szállított el dúsított uránt Irakból

Az ENSZ illetékes szervezetének engedélye nélkül szállított el Irakból csaknem két tonna enyhén dúsított uránt és radioaktív anyagokat az Egyesült Államok - jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselője.


Dátum: 2004-07-08 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:45.493682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington csak az anyagok eltávolítására vonatkozószándékáról értesítette az ügynökséget, engedélyért azonban nem folyamodott - mondta szerdán Gustavo Zlauvinen, a NAÜ New York-i képviseletének vezetője.

Az amerikai energiaügyi minisztérium aznap jelentette be, hogy június 23-án, néhány nappal az iraki hatalomátadás előtt a Bagdad melletti al-Tuvaita atomkutató központból az Egyesült Államokba szállítottak több mint 1,7 millió tonna nukleáris anyagot, amely elméletileg alkalmas lett volna radioaktív "piszkos bomba" előállítására vagy nukleáris program folytatására. Spencer Abraham energiaügyi miniszter "a Bush-kormányzat nagy sikerének" nevezte a titkos akciót, mondván: ezzel megakadályozták, hogy ezek a veszélyes anyagok terroristák kezébe kerüljenek. Abraham hangsúlyozta, hogy a radioaktív anyagok lefoglalását és eltávolítását az ENSZ Biztonsági Tanácsa érvényes határozataival összhangban hajtották végre és előre tájékoztatták a NAÜ-t is. Mark Gwozdecky, a NAÜ szóvivője akkor megerősítette, hogy az amerikai lépésről levélben értesítették a Biztonsági Tanácsot.

ENSZ-körökben most mégis aggályok fogalmazódtak meg az amerikai eljárás jogszerűségére vonatkozóan, mert az al-Tuvaita központban tárolt nukleáris anyagok Irakot illetik és a NAÜ ellenőrzése alatt állnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek