Miért kerültek egymillióba az óvodások kakaóbiztos billentyűzetű számítógépei?
Miért kerültek egymillió forintba azok a számítógépek, amelyeket közbeszerzési eljárás keretében az informatikai tárca szerzett be óvodák számára - tette fel a kérdést Rogán Antal, az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának fideszes elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-07-08 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:46.673736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal rámutatott arra, hogy ezek a számítógépek egymillió forint helyett 500 ezer forintért is beszerezhetőek lettek volna.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) tervei szerint 2006-ig valamennyi magyarországi óvodát felszerelik informatikai eszközökkel a Brunszvik Terézről elnevezett program keretében; az idén 300 millió forintból hátrányos helyzetű települések intézményei kaphatnak számítógépeket.
Rogán Antal elmondta, hogy a nyílt közbeszerzési pályázatot egy bizonyos cég, egy bizonyos termékére írta ki a minisztérium.
Feltette a kérdést, hogy így volt-e értelme a nyílt közbeszerzési pályázatnak.
Emlékeztetett arra, hogy a tárca szerint az óvodásoknak beszerzett gépek speciálisak és specialitásuk között van a "kakaó biztos" klaviatúra is. A fideszes politikus tudomása szerint viszont ilyen klaviatúra 6.875 forintért bármelyik informatikai nagyáruházban beszerezhető.
Rogán Antal tudni szeretné, mi kerül az óvodásoknak juttatott gépeken egymillió forintba. Azt is firtatta, hogy a drágán vásárolt gépek kapcsán "a haszon kinek a zsebébe vándorolt".
Az informatikai bizottság elnöke leszögezte, hogy a választ megvárja, s azután dönti el, hogy az ügyben indít-e vizsgálatot.
MTI - fideszfrakcio.hu