Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néhány napra Budapest volt Európa központja

Büszkeséggel tölt el minket, hogy az Európai Néppárt úgy döntött, hogy minden idők legnagyobb néppárti frakcióülését Budapesten rendezi. Ez a gesztus nemcsak nekünk, magyaroknak szólt, hanem minden olyan országnak és nemzetnek, amely most csatlakozott az Európai Unióhoz. Gesztus ez abban az értelemben is, hogy a néppárt számára Budapest szimbólum, a totalitárius kommunizmus elleni küzdelem szimbóluma - mondta Szájer József budapesti sajtótájékoztatóján, melyet Hans-Gert Pötteringgel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével közösen tartott csütörtökön abból az alkalomból, hogy véget ért a néppárt négynapos budapesti frakcióülése.


Dátum: 2004-07-08 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:49.485329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hans-Gert Pöttering emlékeztetett, hogy az elkövetkező öt évben, mintegy 270 fős létszámmal ismét az Európai Néppárt alkotja a legnagyobb képviselőcsoportot az Európai Parlamentben. Elmondta, hogy a néppárti frakció a jövő héten tartja hivatalos alakuló ülését, ahol megválasztja frakcióelnökségét. Hans-Gert Pöttering felhívta a figyelmet, hogy az egyik frakcióalelnöki posztra Szájer József is pályázik, akinek, mint mondta, jó esélye van a tisztség elnyerésére. A frakcióvezető kijelentette, hogy a néppárt egyöntetűen José Manuel Durao Barroso eddigi portugál miniszterelnököt javasolja az Európai Bizottság elnöki tisztére, és reményét fejezte ki, hogy az európai parlamenti szavazáson Barroso széles körű támogatottságot élvez majd. Kérdésre válaszolva Hans-Gert Pöttering elmondta, hogy a néppárti frakció budapesti tanácskozásán cselekvési tervet fogadott el, többek között az európai védelmi és külpolitikai célok, valamint a versenyképesség, a lisszaboni folyamat végrehajtása tekintetében.

Egy másik újságírói kérdésre válaszolva a frakcióvezető kijelentette, hogy az Európai Néppárt síkra száll az etnikai kisebbségek kulturális identitásának megőrzése érdekében, amit szerinte az EU határainak két oldalán élő népek együttműködésével lehet megvalósítani. Az európai alkotmány ratifikálásának nehézségeivel kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette, hogy véleménye szerint a legjobb megoldás az lett volna, ha mind a 25 tagországban népszavazást tartanak a ratifikálásról, és a szavazatokat egységesen számolják össze.

Örömmel láttuk vendégül a néppárt alakuló frakcióülését, ami annak az elismerését is jelenti, hogy a Fidesz a néppárt tagszervezeti közül kiemelkedő eredményt ért el az európai választásokon - mondta Szájer József. Az alakuló ülés azért is volt jelentős, mert megbeszélhettük azokat a stratégiai kérdéseket, melyek egész Európa számára fontosak - tette hozzá. Mint mondta, a frakcióülés záró napján fogadta el a néppárti frakció a Budapesti Nyilatkozatot is, ami annak jegyében született, hogy megvalósult az Európai Unió alapító atyáinak elképzelése: Európa újraegyesült. Fontos kiemelni, hogy az Európai Néppárt mind a huszonöt tagországból rendelkezik tagokkal, és érdemes azt is megemlíteni, hogy ez az egyetlen olyan frakció, amelyben mind a huszonöt ország képviselteti magát - mondta a képviselő. Szájer József emlékeztetett, hogy a frakció tagjai között tudhat olyan jelentős személyiségeket, mint Litvánia első köztársasági elnöke, a Lengyel Köztársaság volt külügyminisztere, de részt vett az ülésen Jerzy Buzek, lengyel ex-miniszterelnök is. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az európai parlamenti választások után ez a frakcióülés volt a legfontosabb európai esemény, és néhány napra Budapestre költözött Európa központja - jelentette ki Szájer József.

A Budapesti Nyilatkozatról szólva Szájer József elmondta, hogy a dokumentum azt mutatja be, hogy hogyan vélekedik az Európai Parlament legnagyobb pártja a bővítési folyamat befejezéséről, és az újonnan csatlakozott országok mielőbbi felzárkózásáról. A deklaráció szól a közös Európa szellemi és kulturális egységéről és sokszínűségéről. A dokumentum jelzi, hogy a bővítés sikeres folyamat volt, és felvázolja az elkövetkezendő időszak teendőit - mondta Szájer József. A képviselő külön felhívta a figyelmet arra, hogy a deklarációban a néppárt fontosnak tartotta leszögezni, hogy Európa soha nem felejtkezhet el keresztény gyökereiről, aminek megemlítése az európai alkotmányba sajnos nem kerülhetett bele. A deklaráció a néppártnak arról a hitvallásáról is szót ejt, mely szerint a szabad Európában nincs helye olyan totalitárius eszméknek, melyek emberek millióinak életét keserítették meg évtizedeken keresztül - tette hozzá.

Szájer József elmondta, hogy a Fidesz a nyolcadik legnagyobb csoportot alkotja az Európai Néppártban, és 47,3 százalékos választási eredménye okán igényt tart arra, hogy javaslatot tehessen a magyar EU-biztos személyére. Mint mondta, minden tagállamban a kormány joga a személyi javaslatot megtenni az Európai Bizottság felé, de a magyar kormány európai politikai befolyásolási lehetőségeit jelentősen csökkentette az MSZP gyenge választási szereplése. A politikus riasztónak nevezte Gál J. Zoltán kormányszóvivő ígéretét arra nézve, hogy a kormány konzultálni fog a biztos személyéről az ellenzékkel, és emlékeztetett arra, hogy legutóbb, az uniós posztokra történő jelöléskor a külügyminiszter negyedórával a nevek nyilvánosságra hozatala előtt adta át a jelöltek életrajzait az ellenzéki képviselőknek.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek