Négyszáz fiatal a világ minden részéről: a rendszerváltozást tanulmányozzák
Csütörtök délután a magyar országgyűlés épülete ad otthont a washingtoni székhelyű Kongresszusi Fiatal Vezetők Tanácsa által szervezett fiatal vezetők konferenciájának. A Közép-Európa-program célja, hogy a 44 ország több mint 400 fiatalja megismerhesse a régió közelmúltbéli történetét, és átfogó képet nyerjen társadalmi-politikai állapotairól.
Dátum: 2004-07-08 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:50.062810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fiatalok előbb Bécsbe, majd pedig Budapestre illetve Prágába látogattak, illetve látogatnak el. A budapesti esemény megszervezésében a vendéglátóknak nagy segítségére volt Bécs város külügyi osztálya is.
A tanácskozást megelőzően a házigazda szerepét betöltő Tirts Tamás, a fővárosi közgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke köszönetet mondott Szili Katalin házelnöknek, hogy lehetővé tette az esemény országházi megszervezését. A politikus a konferencia témájáról szólva elmondta, hogy a külföldi fiatalok arról tájékozódhatnak, miként lettek diktatúrákból demokratikus államok a térség országai. Közlése szerint a konferencia részvevői megtekintik azokat a dokumentumfilmeket, amelyeket korábban a Pilot Filmstúdió készített el a német Sat 1 megrendelésére a magyarországi vasfüggöny leomlásáról és az NDK-s menekültek kálváriájáról.
Az összejövetelen előadást tart Balogh György, a ferencvárosi önkormányzat roma képviselője, aki a hazai cigányság oktatást érintő problémáit vázolja.
A konferencián a Fideszen kívül a szocialisták és a szabad demokraták is képviseltetik magukat, az előbbi párt részéről Matin József, az utóbbiéról pedig Fodor Gábor lesz jelen.
fideszfrakcio.hu