Száznapos programot készít az új palesztin kormány
Az új palesztin kormány még a jövő héten elkészíti az első száz napra szóló cselekvési tervét - közölte Jászir Abed Rabbo tájékoztatási miniszter.
Dátum: 2002-06-15 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:38.985661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rövid távú program kidolgozására pénteken különbizottságot állítottak fel a múlt vasárnap átalakított kormány nyolc miniszteréből.
Az első bizottsági ülésen elnöklő Abed Rabbo szombati nyilatkozatában elmondta, hogy mindenekelőtt áttekintették a 2002 végére, illetve 2003 elejére kitűzött parlamenti és elnökválasztások, illetve helyhatósági választások előkészítésének kérdéseit - jelenti az ITAR-TASZSZ.
Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke nemzetközi és belső nyomásra még májusban döntött a kormány átalakításáról és más politikai reformokról.
Az Egyesült Államok és Izrael vezetése a palesztin öngyilkos merényletek megfékezése érdekében a béketárgyalások felújításának feltételeként követelt reformokat Arafattól.