Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kijelölték az EU csúcsértekezleteinek állandó színhelyét

A belga kormány szűkebb kabinetjének e heti ülésén megszületett a döntés: az Európai Unió csúcsértekezleteinek leendő állandó színhelye 2004-től a belga főváros európai negyedében, a miniszteri tanácsok épülete mellett a Résidence Palace-ban lesz.


Dátum: 2002-06-15 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:39.290196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 20-as években épült elegáns, szecessziós épület A tömbjét a céloknak megfelelően átépítik, meghagyva pompás eredeti homlokzatát. Mögötte a jelenleg üres telken luxusszállót építenek az állam- és kormányfők elszállásolására, a Résidence Palace-ban már berendezett sajtóközpontot pedig szintén jelentősen bővítik. Belgium ingyen adja a telekrészt, viszont az építkezést teljes egészében uniós pénzen akarja kivitelezni. A belgák az októberi csúcsértekezleten szeretnék ehhez megkapni a Tizenötök hozzájárulását, utána nemzetközi pályázatot írnak ki a tervezésre.

Ezzel egyidejűleg a kormány jóváhagyta Antoine Duquesne belügyminiszter tervezetét a csúcsok biztonságos lebonyolítására, amire évi 25 millió eurót szánnak.

Korábban Brüsszel tartományi kormányzata a világkiállítások színhelyén, a város északi szélén levő Heysel parkban kívánta berendezni a csúcsok színhelyét, majd felmerült, hogy a miniszteri tanácsok épülete, a Justus Lipsius hatalmas kiterjedésű barna tömbje mögött építenek vadonatúj épületet a csúcsok számára.

Mint az e félévi spanyol elnökség nyilvánosságra hozta, a spanyolok nagyszabású újításokat javasolnak elfogadni az évi négy csúcsértekezlet és a miniszteri tanácsok rendezésére. Eszerint a csúcstalálkozókat lerövidítenék két napról egy napra, és tematikáját a nagy politikai irányvonalak megvitatására és kijelölésére korlátoznák. A miniszteri tanácsok esetében a nemzeti delegációk létszámát húszról 16-ra csökkentenék, és ami a legmerészebb újítás lesz, ha elfogadják: a viták és a szavazások egy részét televízión is közvetítenék a nyilvánosság számára. A külügyminiszterek tanácsát kettéválasztanák a nemzetközi politikai kérdések megvitatására és az unió folyó ügyeinek, tehát lényegében a többi miniszteri tanács munkájának összehangolására. Ez utóbbira minden tagállam saját belátása szerint jelölhetne ki résztvevő minisztert.

Kapcsolódó elemek