Az elsorvasztott Széchenyi Terv segítségével felépült szállodát avatott Medgyessy
Csütörtökön adták át Siófokon a tópart legújabb szállodakomplexumát, a Hotel Azúrt. A négycsillagos szálloda beruházási összköltsége 3,8 milliárd forint volt, amelyből 885 millió forintnyi támogatást a Széchenyi Terv biztosított. A szállodát - a Széchenyi Tervet megfojtó szocialista - szabad demokrata kormány feje - Medgyessy Péter adta át.
Dátum: 2004-07-08 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:54.528412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Balaton nemzeti ügyünk, közös kincsünk, s ebből következően közös a felelősségünk, hogy jól használjuk ki a lehetőségeit - emelte ki Medgyessy Péter a tópart legújabb szállodakomplexuma, a Hotel Azúr avatásán csütörtökön, Siófokon. A miniszterelnök rámutatott: a rövid balatoni szezont a gyógyturizmusra, wellnessre és konferenciákra épülő szálloda komplex módon tudja kiterjeszteni. A négycsillagos szálloda beruházási összköltsége 3,8 milliárd forint, amelyben 885 millió forintnyi támogatást a Széchenyi Terv biztosított.
A Hotel Azúr wellness- és konferenciaszálló 204 szobával, 18 apartmannal várja a vendégeket, 500 fős konferenciaterme mellett az étterem 400 fős férőhelyével adhat helyet a rendezvényeknek. A legmodernebb audiovizuális technikával felszerelt termek a régió egyik legjelentősebb helyszínévé teszik a szállodát. A wellness minden területe igénybe vehető a szállodában. A lakosztályok jacuzzival, szaunával és külön társalgóval is rendelkeznek. Egy éjszakát 12-35 ezer forintért kínál a hotel.
Medgyessy Péter avatóbeszédében örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt két évben nőtt a belföldi turizmus aránya, szerinte "a jólétnek egyfajta jele, hogy a belföldiek is használják a rendelkezésre álló turisztikai központokat".
MTI - fideszfrakcio.hu