Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgármesteri jutalmak: mert megérdemlik?

Az önkormányzatok helyett a polgármesterek kaptak több pénzt, bár a választási kampányban az MSZP a helyhatóságok nagyobb támogatását hangoztatta. Jellemzően a szocialista települési és megyei önkormányzati vezetőknek jár évente 3-6 hónapi pluszpénz, de előfordul az egész éves tiszteletdíjnak megfelelő prémium is.


Dátum: 2004-07-09 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:56.069616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jutalom felét legtöbbször július 1-jével, az első fél év lezártával kapják meg a városvezetők. Persze vannak kivételek is, leginkább ott, ahol az önkormányzati többség és a polgármester nem azonos pártállású. És van olyan polgármester is, aki önként mondott le a neki megszavazott jutalomról. Fejér megyében szeretik a közgyűlések leginkább a jutalmazást, mind a megyei önkormányzat vezetője, a szocialista Szabó Gábor, mind a megyeszékhely, Székesfehérvár első embere, Szabó párttársa, Warvasovszky Tihamér duplázott, egy év alatt kétévnyi pénzt keresett, azaz, ennyit szavaztak meg nekik képviselőtársaik.

Forrás: Magyar Hírlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek