Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar egészségügyi katonák is mennek Afganisztánba

A tervek szerint augusztus végén 14 magyar egészségügyi katona is Afganisztánba utazik, a szakemberek a kabuli repülőtér egészségügyi biztosítását ellátó segélyhelyen fognak dolgozni - közölte Svéd László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke pénteken.


Dátum: 2004-07-09 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:58.772167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország még tavasszal ajánlotta fel a hét katonaorvost és a hét ápolót Afganisztánba. A katonák a parlament által jóváhagyott 50 fős keretlétszám terhére, egyéni beosztásokba, féléves szolgálatra mennek Kabulba.

A vezérőrnagy ismertetése szerint ezen a héten dőlt el, hogy Spanyolország irányítása alá fog tartozni az egészségügyi ellátás biztosítása a kabuli repülőtéren. Az összesen 50-60 embert foglalkoztató repülőtéri segélyhelyen a spanyolokon és a magyarokon kívül a tervek szerint cseh katonák is dolgozni fognak.

Svéd László elmondta, hogy megkezdték a magyar egészségügyi katonák felkészítését a feladatra, és már augusztus közepétől indulásra készen lesznek.

A feladatra felajánlott 14 magyar katona közül többen korábban már dolgoztak Afganisztánban, a kabuli központi kórházban.

Jelenleg 31 magyar katona szolgál Afganisztánban. Tízen a kabuli főparancsnokságon dolgoznak, tizenegyen a kabuli nemzetközi repülőtér üzemeltetésében vesznek részt, a többiek pedig a Kunduzban tevékenykedő újjáépítési csapatban látnak el törzstiszti és katonai rendészi feladatokat.

Magyarország a közelmúltban egy felderítő századot is felajánlott az afganisztáni NATO-művelethez. A mintegy 120 katona augusztusban, vagy szeptemberben kezdi meg szolgálatát Kabul délnyugati részén. Egyebek között járőrözési, őrzésvédelmi, személy- és objektum biztosítási feladataik lesznek.

Magyarország 2002 óta vesz részt az afganisztáni műveletekben: először törzstisztekkel, majd egy egészségügyi kontingenssel vállalt szerepet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek