Esélyegyenlőség szocialista módra: a fogyatékosokon spórol a kormány
A gyógypedagógiai képzés normatívájának tervezett csökkentését bírálta több fogyatékos szervezet képviselője és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának főigazgatója pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-07-09 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:59.683012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Könczei György főigazgató elmondta, eddig mintegy 3500 aláírás gyűlt össze a gyógypedagógiai képzés normatívájának csökkentése ellen. Hozzáfűzte: a fogyatékkal élő emberek ellátása kerülhet veszélybe hosszabb távon, ha a normatívát az oktatási tárca a jelenlegi 480 ezer forintról 200 ezer forintra csökkenti, amint az a Magyar Universitas Program mellékletében szerepel.
Elmondta: az aláírásgyűjtést július végéig folytatják. A főigazgató szerint ahhoz, hogy a képzés jelenlegi színvonala tartható legyen, 550 ezer forintos normatívára lenne szükség. Kifejtette: alapvetőnek tekintik, hogy a gyógypedagógiát összetett tudományként kezeljék és a vonatkozó jogszabályokban önálló képzési területként jelenjen meg.
Hegedűs Lajos, a Mozgássérült Emberek Országos Szövetségének elnöke rámutatott, hogy a magyar gyógypedagógiai képzés színvonala meghaladja az uniós átlagot, attól nem vissza kellene lépni, hanem inkább a magyar példát propagálni kellene.
Közölte: a normatíva csökkentésére irányuló döntést a fogyatékos emberek társadalmi integrációja elleni lépésnek tekintik és minden lehetséges eszközzel tiltakoznak ellene.
Erhardtné Molnár Katalin, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a gyógypedagógiai képzés állami feladat és megfelelő normatíva szükséges hozzá.
Az akció támogatásáról nyilatkozott Jenei Piroska, az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének képviselője is.
Mezeiné Isépy Mária, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke szerint az ilyen mértékű elvonás ellehetetleníti a gyógypedagógus-képzést.
Radics Márta, a kari hallgatói önkormányzat elnöke azt mondta, ha a normatíva-csökkentés bekövetkezik, az oktatók felét várhatóan elküldik, s a gyakorlati képzések jelentős része megszűnik.
Nem szeretnénk mást, csak azt, hogy a képzés színvonala legalább a jelenlegi szinten maradjon - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu