Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gasparovic szerint Budapestre nem amatőr diplomata kell

Cáfolta Ivan Gasparovic szlovák államfő azokat a sajtóértesüléseket, miszerint nem járult hozzá ahhoz, hogy Szlovákia Frantisek Devínskyvel töltse be a két éve üresen álló szlovák nagyköveti posztot Budapesten, mivel nem is kapott ilyen felterjesztést. Ám ha kapna, sem írná alá Devínsky kinevezését, mert szerinte Budapestre "nem mehet amatőr diplomata".


Dátum: 2004-07-09 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:00.585429, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalát nemrég elfoglaló új szlovák államfő pénteken fogadta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) küldöttségét. A belpolitikai kérdéseket taglaló találkozón érintőlegesen esett szó arról a szlovák médiában felröppent értesülésről, hogy Gasparovic a budapesti nagykövet posztjára kiszemelt Frantisek Devínskynél hazafiasabb érzelmű személyt tart alkalmasnak.

Több lap Devínsky és Gasparovic személyes ellentétéről is írt, ami azonban Gasparovic szerint nem igaz. "Magyarország fontos a számunkra, ezért amatőrt nem, csupán felkészült, tapasztalt, a szlovák-magyar helyzetet jól ismerő diplomatát" küldhetünk Budapestre - mondta a szlovák államfő a találkozó után, és hozzátette: az üres budapesti posztot már régen be kellett volna tölteni.

Bugár Béla, az MKP elnöke a találkozó után azt nyilatkozta: pártja nem kíván foglalkozni azzal, hogy megválasztása előtt az új államfő magyarellenes szlovák hazafias erők támogatását is élvezhette. Bugár szerint majd az új államfő konkrét lépései, döntései bizonyíthatják, hogy Gasparovic valóban tud-e minden szlovák állampolgár államfője lenni, vagy netán hatással lesz rá a hazafias erők támogatása. "Reményeim szerint nem lesz hatással" - mondta.

A nagykövettel kapcsolatosan Bugár Béla úgy vélekedett: két év túlságosan hosszú idő ahhoz, hogy a két ország érzékeny kapcsolatrendszerén belül ennyi ideig betöltetlen legyen a nagyköveti poszt, nem szólva arról, hogy mindkét ország az Európai Unió és a NATO tagországa.

Nem sokkal a találkozó után a szlovák külügyminisztérium szóvivője, Juraj Tomaga azt nyilatkozta, hogy a tárca reményei szerint őszig sikerül nagykövetet küldeni Budapestre. Jelezte: a tárcának több jelöltje is van és üdvözli az államfő elvárását, miszerint a karrierdiplomatákat kell előnyben részesíteni. Tomaga hozzátette: a külügyminisztérium szokásrendje szerint a nagykövetek kinevezéséről előbb szóban, utána pedig írásos felterjesztésben tájékoztatják az államfőt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek