A szocialisták Győr vagyonát herdálják
A város érdekeit sérti az a csütörtök késő esti közgyűlési döntés, amely azt is lehetővé teszi, hogy magántulajdonban lévő területeket kereskedelem-fejlesztési célokra értékesíthessenek - mondta Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-07-09 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:03.915156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kijelentette: "a közgyűlés többségének döntése a város érdeke ellen való".
Ezzel a határozattal az önkormányzat vagyonvesztést követ el - tette hozzá.
"Drasztikusan csökken az önkormányzati tulajdonban lévő területek értéke, mivel a helyhatóság magának teremtett konkurenciát" - mondta.
Szijjártó Péter szerint a közgyűlés akkor tudta volna bevételeit növelni, ha az önkormányzati tulajdonban lévő területeket jelöli ki kereskedelem-fejlesztési célokra.
Kun András szocialista alpolgármester az MTI érdeklődésére elmondta: a közgyűlés hozzájárult az összes fejlesztési lehetőség kiaknázásához.
Cáfolta, hogy a széles kínálat csökkentené az önkormányzati területekből származó bevétel mértékét.
"A városfejlesztési hozzájárulás, amellyel a befektetők saját beruházásukon túl segítik Győr fejlődését, meghaladja azt az összeget, amely az esetleges árcsökkenés miatt az önkormányzatnak veszteséget okoz" - mondta.
Kun András megjegyezte: az önkormányzatnak szinte valamennyi érintett magántulajdonú területen van több-kevesebb földingatlana, amely lehetőséget ad az árak és a fejlesztések befolyásolására.
A kereskedelem-fejlesztésre kijelölt területek között van egyebek között a magántulajdonban lévő Gardénia Rt., továbbá az Interspar áruház területe és 43 hektár Győr-Ménfőcsanak határában - tájékoztatott.
MTI - fideszfrakcio.hu