A horvát elnök is lemondta részvételét Boris Tadic beiktatásán
A boszniai soros elnök után Stjepan Mesic horvát államfő is lemondta részvételét Boris Tadic szerb elnök beiktatási ünnepségén, amit a belgrádi média egyértelműen a megválasztott elnök egyik sajtónyilatkozatával hoz összefüggésbe.
Dátum: 2004-07-10 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:05.143432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mesic pénteken gratulált Tadicnak, de levelében arról tájékoztatta, hogy eleget kell tennie korábban elvállalt kötelezettségeinek, ezért nem lesz ott a beiktatási szertartáson. Mesic helyett Miomir Zuzul horvát külügyminiszter utazik Belgrádba.
A belgrádi sajtó egybehangzó értékelése szerint Mesic egy interjú miatt orrolt meg Tadicra. A szerb politikus a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában azt találta mondani, hogy a délszláv háborúk kitöréséért ugyanúgy felelős volt az akkori horvát és a boszniai elnök (Franjo Tudjman és Alija Izetbegovic), mint Slobodan Milosevic volt szerb elnök.
A horvát sajtó úgy értékelte a nyilatkozatot, hogy Tadic megkísérli csökkenteni Milosevic felelősségét a délszláv háborúk kitörésében. A fiumei (rijekai) Novi List című lap kereken azt "üzente" Mesicnek, hogy egy ilyen nyilatkozat után nem lenne szabad Belgrádba mennie.
Tadicot vasárnap iktatják be hivatalába, s ez alkalomból számos rangos külföldi politikust várnak Belgrádba, magyar részről Kovács László külügyminiszter lesz jelen.
A minap lemondta a látogatást Sulejman Tihic, a boszniai államelnökség soros bosnyák elnöke is, mert a beiktatási ünnepséget éppen a srebrenicai vérengzés emléknapján tartják. Tadic sajnálkozását fejezte ki a "véletlen egybeesés" miatt. Szerinte emögött nincs semmilyen rossz szándék, s nem ő döntötte el, hogy mikor legyen az eskütétel, mi több, azt sem tudta, hogy július 11-én lesz a srebrenicai áldozatok újratemetése.
MTI - fideszfrakcio.hu