Újabb madárinfluenzával fertőzött szárnyasokat találtak Thaiföldön
A madárinfluenza két újabb gócpontját derítették fel Thaiföldön, ahol a betegséget okozó vírus az év elején nyolc ember halálát okozta és megtizedelte a baromfiállományt.
Dátum: 2004-07-10 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:08.306932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az északi Szukhotaj és Uttaradit tartományokban 200 csirke pusztult el és 1000 baromfi kényszervágását rendelték el, miután a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az emberre is végzetes H5N1 vírus fertőzte meg az állatokat - jelentette be szombaton Szomszak Thepszuthin mezőgazdasági és szövetkezeti miniszter.
Bangkok igyekszik jelentéktelennek feltűntetni a vírus ismételt felbukkanásának veszélyét, jóllehet összesen már négy madárinfluenza- gócpontra derült fény a délkelet-ázsiai országban.
Mintegy 200 fertőzésgyanús háziszárnyast vágtak le a Laoszhoz közeli Mukdahan tartományban is, az ottani laboratóriumi vizsgálatok eredménye két napon belül várható - közölte a mezőgazdasági minisztérium állattenyésztési osztályának vezetője.
A bangkoki kormány szerdán jelentette be először, hogy a madárinfluenza ismét felütötte a fejét az ország középső részén fekvő Ajutthaja és Pathum Thani tartományokban, aggodalmát hangoztatva a vírus várható továbbterjedése miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu