Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Antonio Banderas spanyol filmakadémiai kitüntetést kapott

A Spanyol Filmakadémia aranyérmével tüntették ki Antonio Banderas világhírű filmszínészt a spanyol kultúra hirdetéséért. A 43 éves Banderas, aki mint latin férfiszépség és Melanie Griffith férje is gyakran szerepel a bulvársajtóban, Pedro Almodóvar filmjeiben kezdte karrierjét, először a Szenvedély labirintusa című alkotásában játszott 1982-ben.


Dátum: 2004-07-10 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:10.824604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Később a Matadorban és az Asszonyok az idegösszeomlás szélén című filmben már főszerepet kapott. Ezután fedezték fel Hollywoodban, ahol kalandos és drámai szerepeket egyaránt eljátszhatott. Figyelemre méltóan személyesítette meg a Philadalphiában az AIDS-beteg főhős barátját, de nagy sikert aratott a Desperado banditájaként, és Zorróként is. 1996-ban ő játszotta Ernesto Che Guevarát Madonna oldalán Alan Parker Evitájában.

Banderas, aki a kitüntetést szülővárosában, Malagában vette át, a spanyol Cadena Ser rádiónak elmondta, hogy már korábban is felajánlották ezt a kitüntetést, de ő akkor azzal utasította vissza, hogy túl fiatal hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek