A brit kormányfő lemondási szándékától tartottak miniszterei
A brit kormányfő azonnali lemondási szándékától tartott a múlt hónapban több minisztere, akik - e meggyőződésük erősségének jeleként - példátlan módon személyes levélben, illetve találkozókon kérték Tony Blairt, hogy maradjon posztján - közölte saját, nem azonosított kormányzati forrását idézve szombaton a BBC rádió.
Dátum: 2004-07-10 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:12.100763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az értesülés szerint Blair júniusban "komolyan fontolóra vette pozíciója tarthatóságát", miután pártja rendkívül rosszul szerepelt az európai parlamenti választásokon.
Az 1997 óta hatalmon lévő brit Munkáspárt 22,6 százalékos aránnyal 19 helyet, az ellenzéki konzervatívok 26,7 százalékkal 27 helyet szereztek az uniós törvényhozásban a 78 brit mandátumból.
A Labour - a százalékos szavazatarányt tekintve - 1910 óta nem szerepelt ilyen rosszul egyetlen országos választáson sem.
A BBC szombati értesülése szerint Blair belső kabinetjének több tagja - köztük Tessa Jowell kulturális miniszter, Charles Clarke oktatási miniszter és John Reid egészségügyi miniszter - külön-külön megtartott személyes találkozókon arról győzködte a "lemondásának bejelentésére készülő" kormányfőt, hogy maradjon. Patricia Hewitt ipari és kereskedelmi miniszter ugyanilyen értelmű személyes levelet küldött Blairnek.
Tessa Jowell szombaton a BBC-nek félig-meddig cáfolta az értesülést, bár egyértelmű kijelentésekre nem volt hajlandó. A kultusztárca vezetőjének nyilatkozata szerint "nem tűnik úgy", hogy Blair a lemondás szélére jutott volna. A kabinettagok személyes intervenciójára vonatkozó kérdésre Jowell csak annyit mondott, hogy Tony Blair "bírja a kabinet támogatást ahhoz, amit csinál".
Blairre és kormányára a jövő héten ismét jelentős próbatétel vár, szerdán teszik közzé ugyanis azt a jelentést, amelyet - egyébként a kormány kezdeményezésére - egy független bizottság állított össze az iraki háború előtti brit hírszerzési tevékenység hatékonyságáról, miután nem találták meg a háború fő indokává megtett tömegpusztító fegyvereket.
A sajtóban előzetesen megjelenő értesülések szerint a várható bírálatok zömét John Scarlett, a hírszerzési értesüléseket a kormány számára összesítő és értékelő testület, az Egyesített Hírszerzési Bizottság (JIC) akkori elnöke kapja majd. Ez különösen kényes helyzetbe hozná Blairt, aki néhány hete éppen Scarlettet nevezte ki a brit külső hírszerzés (MI6) új vezetőjévé.
A döntést már akkor komoly belpolitikai felzúdulás követte, a bírálók szerint ugyanis a kormányfőnek meg kellett volna várnia, hogy a Lord Butler vezette bizottság jelentése elmarasztalja-e Scarlettet az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban.
MTI - fideszfrakcio.hu