Líbia szót emel az Irakban elrabolt bolgárok életéért
A líbiai Kadhafi Alapítvány kérte az iraki emberrablókat, ne öljék meg bolgár túszaikat, legalább is, halasszák el a bolgárok kivégzéséről hozott döntést. A jótékonysági alapítványt Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi vezeti. A szervezet szombaton közzétett közleménye hangsúlyozta: szigorúan humanitárius megfontolásokból kéri az alapítvány az Irakban elrabolt két bolgár állampolgár szabadon engedését, a fellépés mögött semmiféle politikai szándék nincs.
Dátum: 2004-07-10 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:12.721624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kadhafi Alapítvány korábban már sikerrel közvetített Afrikában és Ázsiában elrabolt nyugati állampolgárok szabadon bocsátását eredményező tárgyalásokon.
Líbia és Bulgária kapcsolata egyébként igen feszült, mivel május elején egy líbiai bíróság halálra ítélt öt bolgár ápolónőt, akiket azzal vádoltak, hogy évekkel korábban tudatosan megfertőztek HIV vírussal 426 líbiai kisgyereket Bengázi kórházában.
A két elrabolt bolgár kivégzésére megszabott határidő pénteken éjjel lejárt, ugyanakkor Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter szombaton Szófiában újságíróknak kijelentette: a bolgár kormánynak olyan nem hivatalos értesülései vannak, hogy a két teherautósofőr még életben van.
A bolgárokat az Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terrorista vezette felkelőcsoport rabolta el csütörtökön. Az emberrablók azzal fenyegetőztek, hogy megölik a két bolgár férfit, ha az Egyesült Államok vezette szövetséges erők huszonnégy órán belül nem engedik el valamennyi iraki foglyukat.
A bolgár külügyminiszter rövid nyilatkozatát megelőzően a tárca szóvivője azt közölte, hogy Szófia egyelőre nem vette fel a kapcsolatot az emberrablókkal, s azt sem tudják, hogy merre tarthatják fogva a bolgár túszokat.
A bolgár illetékesek ugyanakkor kapcsolatba léptek minden olyan országgal, amelynek már volt dolga az iraki emberrablókkal, Szolomon Paszi külügyminiszter pedig péntek óta folyamatosan tárgyal külföldi partnereivel. Már megbeszéléseket folytatott az amerikai, az iraki, az orosz, a brit, az iráni és a szíriai külügyminiszterrel.
MTI - fideszfrakcio.hu