Karadzic beteg, lehet, hogy feladja magát
A szökésben lévő Radovan Karadzic boszniai volt szerb vezető beteg, és ezért lehet, hogy feladja magát - jelentette ki szombaton Banja Lukán Virgil Packett, a NATO-vezetésű boszniai békefenntartó erők (SFOR) főparancsnoka.
Dátum: 2004-07-10 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:13.299839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nezavisne Novine című lapnak adott nyilatkozatában az amerikai tábornok elmondta: jelzések vannak arra, hogy Karadzic egészségügyi problémákkal küszködik, és orvosi kezelésre van szüksége. A hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék (NT) által leginkább körözött szökevény betegségének jellegéről Packett nem tett említést, hanem úgy fogalmazott, hogy Karadic már nem fiatal, és közeleg számára a vég.
A tábornok megerősítette: a parancsnoksága alatt lévő csapatok minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy elfogják vagy megadásra bírják Karadzicot az év végéig - amikor boszniai megbízatásuk lejár. Jövőre az Európai Unió hadereje veszi át az SFOR feladatait.
A hágai törvényszék népirtással, háborús bűnök és emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolta meg 1995-ben a jelenleg 59 éves boszniai volt szerb vezetőt. Karadzic 1997 óta van szökésben.
Karadzic a főként szerbek lakta boszniai területeken bujkál egy jól megszervezett hálózat segítségének és a helybeli lakosság rokonszenvének köszönhetően.
Januárban a Szarajevó közelében lévő Paléban, ahol Karadzic főhadiszállása volt az 1992 és 1995 között lezajlott háború idején, a NATO-vezetésű csapatok átkutattak több kórházat, amelyekben bizonyos értesülések szerint Karadzic meghúzhatta magát, de azóta sem jutottak a szökevény nyomára.
MTI - fideszfrakcio.hu