Magyarország ismét elfoglalhatja méltó helyét
A Trianon utáni időkhöz hasonlóan ma is egyre többen hisznek abban, hogy lesz magyar feltámadás, újjászületik a nemzet - mondta a Fidesz kulturális tagozatának elnöke szombaton Sátoraljaújhelyen. "Megítélésem szerint a magyarság ismét elfoglalja mind gazdasági, mind kulturális értelemben azt a helyét, amelyet több évszázadon keresztül betöltött Európában" - jelentette ki Pálinkás József.
Dátum: 2004-07-10 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:13.591274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány oktatási minisztere a magyar diákok és tanárok találkozójának megnyitóján beszélt a Kálvária-hegyen, az 1936-ban országos közadakozásból épült, 2000-ben helyreállított Magyar Kálvária bejáratánál.
Az immár ötödször megrendezett és hat napon át tartó rendezvényen ezúttal 190, a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből érkezett magyar diák és pedagógus vesz részt.
"Egyetlen nemzet sem létezhet nemzeti öntudat és összetartás nélkül, a mostani rendezvény is ennek erősítését szolgálja" - közölte Szamosvölgyi Péter, a vendéglátó Sátoraljaújhely polgármestere.
A Magyar Kálvária megalkotói olyan nemzeti búcsújárás céljára szánták az emlékhelyet, amely erőt, biztatást, vigaszt, kitartást ad azoknak, akik hazájukért önzetlenül tenni akarnak - tette hozzá.
A kálvária állomásai, stációi a trianoni békediktátum miatt elvesztett 14 magyar vármegyének állítanak emléket.
MTI - fideszfrakcio.hu