Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány adóbombákat vet be

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap egy televíziós műsorban azt mondta: arra kellene törekedni, hogy az emberek bízzanak a jövőben, ám ezzel kapcsolatban nem bizakodó, mert a kormány éppen "adóemelésekkel bombázza a frakciókat".


Dátum: 2004-07-12 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:16.676750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ősszel abba az irányba kell a politikában lépéseket tenni, hogy az emberek nagyobb biztonságban érezhessék magukat és bízzanak a jövőben - mondta a volt kormányfő a Napkelte című televíziós műsorban. Hozzátette: "nem bizakodó" ebben a tekintetben, mert a kormány éppen "adóemelésekkel bombázza a frakciókat".

A Fidesz elnöke közölte, hogy "a hazai pályára" kíván összpontosítani a jövőben.

Orbán Viktor azt mondta, hogy nem érték meglepetésként a lisszaboni útjára vonatkozó kormánypárti támadások.

A volt miniszterelnök a labdarugó Euróba-bajnokság idején járt a portugál fővárosban, Balla János nagykövet vendégeként.

A politikus közölte, hogy a misszióvezető régi ismerőse, ezért fogadta el meghívását. Hozzátette: ilyen támadások érnék, ha a Milánóban, ahol szintén régi ismerőse a konzul, egy operaelőadást tekintene meg a Scalában.

A szocialisták a látogatásról azt mondták, hogy azt az Európa-bajnoksággal összefüggő magánútnak tekintik, de "nem túl szerencsés", ha a nagykövet nem számol be a külügyi tárcának vendége hivatalos programjáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek