Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amnesztia javaslat

Amnesztiát fog javasolni az iraki kormány azoknak a felkelőknek, akik az amerikaiak vezette hadikoalíció ellen harcolnak, de hajlandók letenni a fegyvert - mondta az ország ideiglenes elnöke a Financial Timesnak.


Dátum: 2004-07-12 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:18.708580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gázi al-Javar szerint a kormány "néhány napon belül" előáll az amnesztiaajánlattal. A szunnita politikus a brit üzleti napilapnak azt mondta: az ajánlat azokra fog vonatkozni, akik "nem követtek el túl sok bűncselekményt nem esnek (az amnesztia) hatálya alá a gyilkosok, a nemi erőszakot elkövetők és az emberrablók". Javar szerint a kormány Fallúdzsában, a szunnita ellenállás gócpontjában megpróbálja "ártatlan vér kiontása nélkül" elválasztani egymástól "a jó és a rossz elemeket". Hozzátette: az iraki vezetés kész lenne elfogadni Muktada asz-Szadrnak, a síita ellenállás radikális vezetőjének fegyverletételét is, ha Szadr legalább ügyvédje útján felel azokra a kérdésekre, amelyeket egy koalíciópárti síita vallási vezető tavalyi meggyilkolása kapcsán akarnak feltenni neki. Az amerikaiak korábban azt követelték, hogy ebben az ügyben Szadr személyesen jelenjen meg, de az iraki államfő a brit lapnak azt mondta: a kérdést lehet olymódon is kezelni, hogy Muktada asz-Szadr "megőrizhesse méltóságát". Az Irakba küldendő arab katonákról Javar azt mondta: ilyen jellegű segítségnek nem szabadna közvetlenül szomszédos országból érkeznie, mert az "érdekütközést jelentene ... az iraki lakosság egy része üdvözölné, mások ellenséges akciónak tekintenék". A politikus ezzel gyakorlatilag kizárta a Jordánia által felajánlott katonai segítség elfogadását. Hozzátette ugyanakkor, hogy üdvözölné jemeni, egyiptomi vagy marokkói katonák Irakba küldését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek