Visszakapta a püspökség a nagyváradi palotát
A román legfelsőbb bíróság múlt hét végi végleges döntésével visszaadta a nagyváradi római katolikus püspökségnek a román állam által több mint fél évszázadon át jogtalanul bitorolt nagyváradi püspöki palotát - írta a hétfői romániai magyar sajtó.
Dátum: 2004-07-12 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:19.054888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó című országos napilap terjedelmes interjút közölt a nagyváradi püspöki palota "visszatéréséről" Fodor József vikáriussal, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspöki helynökével. Ugyanis Tempfli József megyéspüspök, akinek oroszlánrésze volt a nagy értékű egyházi vagyon visszaszerzésében, a bukaresti ítélethirdetéskor éppen külföldön tartózkodott, őt Németországban érte az örömhír. A püspök úr és a nagyváradi egyházmegye híveinek és vezetőinek öröme nemcsak a nyolcéves per szerencsés befejezésének szól, hanem annak is, hogy a román legfelsőbb bíróság végleges és megfellebbezhetetlen döntése éppen akkor született meg, "amikor a bihari egyházalapítás ezer esztendejét készülnek megünnepelni" - írta a lap. Fodor József vikárius elmondta: rendkívül nagy az örömük, hiszen több mint ötven év után tért vissza a püspöki palota. A tulajdonjoga eddig is megvolt, de most már a használati joga is visszakerült a püspökséghez. "Biztosan évekig kell még várnunk, amíg kiköltözik a (Körös-vidéki) múzeum és sikerül a palotát elfoglalnunk, berendeznünk, mégis megnyugtató örömforrás számunkra, hogy hál'Istennek megvan. Miénk a használati jog is, hiszen 1948-49 óta a püspöki palotába az egyház nem léphetett be hivatalosan. Múzeum volt, előtte pedig görög menekült gyermekeknek az intézete. Őseink, az építtető Patachich Ádámtól kezdve az összes többi ott lakó püspökig rendkívül boldogok a túlvilágon, hogy mégis csak győzött az igazság. Számunkra ez mindennél fontosabb" - mondta Fodor József. Mint a püspöki helynök elmondta, a 365 ablakú, száz szobából álló hatalmas, műemlék értékű barokk palotát 1762-ben báró Patachich Ádám kezdte el építtetni, s 14 évig épült. Mindig egyházi célokat szolgált, egészen 1949-ig, amikor a temesvári és a szatmári püspökséggel együtt a nagyváradi püspökséget is felszámolták, egyedül a gyulafehérvári maradhatott meg. Még ugyanabban az évben a román állam görög menekülteket telepített a palotába. Közben a román hatóságok "hathatós asszisztenciájával" a palotában mindent tönkretettek. 1963-ban hatósági kényszer hatására az épületet "örökös használatra" a városnak adták át, majd múzeumot rendeztek be benne. Ennek most öt éven belül ki kell költöznie, hogy a püspökség teljesen birtokba vehesse és rendkívül költséges helyreállítás után az egyház céljaira ismét felhasználhatóvá tehesse a nagyváradi barokk palotát - derült ki a vikárius szavaiból.
MTI - fideszfrakcio.hu