Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színházfesztivál a terényi akácerdőben

Első alkalommal rendeznek színházi napokat a Nógrád megyei Terényben - a hét közepén kezdődő négynapos programról a budapesti Teatro Terény konzorcium vezetője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.


Dátum: 2004-07-12 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:20.305860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdeklődők esténként színházi előadást láthatnak az akácerdő közepén kialakított szabadtéri színpadon, valamint az Istálló-galériában, napközben templomi koncertek, sanzonestek és gyermekprogramok várják a közönséget - mondta Lampert Judit. Közlése szerint Cserje Zsuzsanna művészeti vezető terényi kötődése miatt választották a színházi napok helyszínéül a nógrádi falut, de a döntésben az is szerepet játszott, hogy a megyében nincs színház és nyáron viszonylag kevés a szórakoztató program. A csütörtökön kezdődő rendezvénysorozatot nagyrészt saját pénzből valósítják meg, mert a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz eredménytelenül pályáztak, és nem kaptak támogatást a megyétől sem - tette hozzá. Lampert Judit elmondta, mivel első alkalommal rendezik meg a programot, nehéz felmérni a várható érdeklődést, de 400 és 2000 közötti nézőszámra számítanak. A színházi napok idején kérdőíves felmérést készítenek, ebből kiderül majd, milyen előadásokra van igény, milyen korosztály érdeklődik a rendezvény iránt és milyen távolságból érkeznek a színházbarátok. A Teatro Terény konzorcium jövőre több falut is szeretne bevonni a rendezvénybe, mert az ily módon ismertebbé váló kistérség több látogatót vonz, a falusi turizmus fellendítésére pedig nagy szüksége lenne a magas munkanélküliséggel és elvándorlással küzdő nyugat-nógrádi falvaknak - jegyezte meg Lampert Judit. A terényi színházi napokon fellép többek között Faragó Laura énekművész és Almásy László Attila orgonaművész, a Mokányos zenekar, gyermekprogrammal mutatkozik be Környei Alice, sanzonestet ad Szilágyi Enikő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek