Továbbra is szabadságon a nyíregyházi rendőrkapitány
A sajtóinformációkkal ellentétben hétfőn nem állt munkába a nyíregyházi rendőrkapitány, aki ellen a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal indított eljárást - mondta Babus Andrea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtóreferense.
Dátum: 2004-07-12 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:21.468050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pásztor Miklós továbbra is szabadságon van - közölte. A rendőr ezredes - mint azt Andrékó János szabolcsi főkapitány korábban sajtótájékoztatón elmondta - már akkor is szabadságon volt, amikor ellene az eljárás indult, s egészen augusztus 2-áig tölti általa kivett rendes évi pihenőidejét.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője július 6-án tájékoztatott, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal többrendbeli hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt két nyíregyházi rendőrt vett őrizetbe.
Borbély Zoltán egy nappal később azt közölte, hogy az ügynek három gyanúsítottja van, s egyiküket, Pásztor Miklós ezredest, Nyíregyháza rendőrkapitányát a nyomozó hivatal szabadlábra helyezte, mivel a kihallgatást követően nem volt indokolt előzetes letartóztatása. Ugyanakkor a szervezet indítványozta a kapitány helyettesének és egy rendőrségi beosztottnak az előzetes letartóztatásba helyezését.
A Budai Központi Kerületi Bíróság július 8-án elrendelte a kapitány helyettesének házi őrizetét az indított eljárás meghiúsításának veszélye miatt, ugyanakkor a beosztott esetében elutasította az előzetes letartóztatásra tett ügyészi indítványt.
A végzés ellen az ügyész fellebbezett, így az nem jogerős.
A nyíregyházi rendőrkapitány-helyettes ellen államtitoksértés, közokirat-hamisítás, valamint lopás vétsége, a rendőrségi beosztott ellen lopás és lőfegyverrel való visszaélés vétsége miatt indult az eljárás.
A kapitány helyettesét többek között azzal gyanúsítják, hogy szigorúan titkos minősítésű információkat közölt illetéktelen személlyel, emellett a rendőrök közlekedési szabálysértéseknél hivatali hatalmukkal visszaélve sorozatosan befolyásolták a kiróható szankciót - közölte a főügyészségi szóvivő még a múlt héten.
MTI - fideszfrakcio.hu