Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó Béla nyitotta meg a bukaresti tőzsde kereskedési hetét

A romániai magyarok számára a gazdaságnak kiemelt jelentősége van az interetnikai kapcsolatok javítása terén - hangoztatta hétfőn a bukaresti értéktőzsde és az elektronikus tőzsde (Rasdaq) új kereskedési hetének megnyitásakor Markó Béla.


Dátum: 2004-07-12 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:22.386622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke rendhagyó számba menő tőzsdei szereplése alkalmával megköszönte a megtisztelő felkérést az évszázados múltú bukaresti pénzügyi intézmény vezetőségének, amely - mint mondta - "mindig fiatalosan és szakértelemmel közeledik a többi Európai Uniós országok hasonló struktúráiba való integrálódása felé".

Tranzakciós hetet nyitó beszédében a neves erdélyi magyar költő-politikus szenátor hangoztatta: az RMDSZ képviselői, szenátorai és szakértői tevékeny szerepet játszottak a román tőzsdei tevékenység új törvényi keretének kidolgozásában, az Európai Unió tőkepiaca felé vezető, új piaci lehetőségek népszerűsítésében, lehetővé téve a Románia csatlakozása előtti kétoldalú és sokoldalú kapcsolatok létrejöttét az uniós tagországokkal.

Az új román tőzsdei jogszabály és a bukaresti tőzsdei tevékenység méltatása után Markó megelégedéssel állapította meg, hogy nagyon sok, magyarok lakta romániai helységben már a helyi önkormányzatok bocsátottak ki egy vagy több városi kötvényt, illetve hogy egyes kereskedelmi vállalatok cégkötvények kiadása által készülnek kölcsönözni a tőkepiacról. Ez elég okot ad arra, hogy az RMDSZ továbbra is támogassa a másodlagos hiteleszközök piacának diverzifikálását és megerősítését az értéktőzsdén, valamint az alternatív piacon egyaránt - mondta.

- Számunkra, romániai magyarok számára, a gazdaságnak kiemelt jelentősége van az interetnikai kapcsolatok javítása terén, hisz az üzleti világban valóban csak a tehetség és a szakmai hozzáértés számít, nem pedig a nemzetiségi hovatartozás - hangsúlyozta a többi között a vezető romániai magyar politikus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek