Verespatakon vizsgálódik az Európa Tanács
Kétnapos szemlére Verespatakra érkezett hétfőn az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének bizottsága, hogy a helyszínen tájékozódjon a ciántechnológiás aranykitermelésre készülő kanadai-román cég vállalkozásának hatásairól a térség kulturális örökségére.
Dátum: 2004-07-12 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:23.612154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Verespataki szemléjük első napján az európai parlamenti képviselők a romániai Fehér megye vezetőivel találkoztak, majd a verespataki helyi közigazgatás és a térségben jelen lévő főbb egyházak képviselőivel, valamint a kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vezetőivel és kulturális örökség ügyben illetékes szakértőivel folytattak tájékozódó megbeszéléseket.
A helyszínen tájékozódó európai bizottságot Edward O'Hara, az ET parlamenti közgyűlésének kulturális örökség ügyben illetékesjelentéstevője vezeti. A bizottság tagjai megismerkedtek az RMGC projektjének 2004. évi kulturális stratégiájával, a térségben feltárt régészeti leletekkel. Kedden megbeszéléseket folytatnak két helyi civil szervezet képviselőivel. Az Alburnus Maior civil szervezet ellenzi, a főleg közigazgatási elöljárókból és az RMGC-vel valamilyen kapcsolatba került személyekből álló verespatakiak Pro Rosia Montana nevű szervezete pedig támogatja a környezetvédők által hevesen elutasított ciántechnológiás aranykitermelés megnyitását.
Az ET-bizottság tagjai felkeresik a római kori aranykitermelés egykori járatait és táróit, valamint a térség régészeti jelentőségű helyeit.
Az erdélyi Érc-hegységben található Verespatakon (román neve: Rosia Montana) az RMGC egy körülbelül 500 millió dolláros beruházással meg akarja kezdeni Európa legnagyobb arany- és ezüstlelő helyének kitermelését. A szakértők 331 tonna aranyra és 1600 tonna ezüstre becsülik a lelőhely színesfém-tartalmát. Az RMGC szándékai szerint 17 éven át dolgozna az értékes ásványkincs felszíni kitermelésén. A tervek szerint a helyi lakosságot elköltöztetnék hagyományos lakóhelyéről, a kitermelés pedig a helyi és európai környezetvédők által ellenzett ciántechnológiás alapon történne.
A verspataki projektet ellenzi a román tudományos akadémia, a román ortodox egyház vezetése is. A környezetvédők nem hisznek az RMGC "környezetbarát technológiájának" biztonságában, hiszen a térségben számos környezeti baleset volt az elmúlt években a színesfémbányászat zagytárolói miatt. A napokban súlyos szennyezés érte a térségbeli patakok hozamát összegyűjtő Ompoly vizét. A múlt hét végi nagy esőzések miatt ugyanis "túlcsordult" a zalatnai rézipari vállalat egyik zagytárolója és a környezetet súlyosan szennyező tartalma a Marosba ömlő Ompoly vizébe került.
MTI - fideszfrakcio.hu