Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bagdad átfogó rendezést követel az ENSZ-től

Az iraki kormány álláspontja szerint az ENSZ-szel július elején tartandó újabb tárgyalási fordulón átfogó megoldást kell keresni a vitatott kérdésekre, és a megállapodásnak magában kell foglalnia az Irakot sújtó nemzetközi büntetőintézkedések feloldását.


Dátum: 2002-06-17 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:42.335330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A párbeszédnek az átfogó és teljes rendezés irányába kell fordulnia, és nem egyes kiragadott problémákról kell szólnia, a lényeget érintetlenül hagyva - hangoztatta az iraki vezetés abban a közleményben, amelyet vasárnapi ülése után adott ki.

Szaddám Huszein kormányfő és legközelebbi munkatársai azokat a témaköröket tekintették át, amelyek a Kofi Annan ENSZ-főtitkárral július 4-5-én Bécsben sorra kerülő tanácskozáson kerülnek napirendre. Az INA iraki hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a bagdadi kormány azt akarja, hogy az iraki kérdéskör legfőbb témaköreit vitassák meg, mégpedig a nemzetközi jog és nem az Egyesült Államok kénye-kedve alapján.

Az iraki vezetés felhánytorgatta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsától mindeddig választ sem kapott azokra a kérdésekre, amelyek továbbítására Kofi Annant kérték meg a március 7-i első tárgyalási fordulóban. A kérdések egyebek között az iraki leszerelést ellenőrző külföldi szakértők munkájának újrafelvételére és a Huszein elnökre vonatkozó washingtoni fenyegetésekre vonatkoztak. Bagdad arra is kíváncsi, hogy a világszervezet miként tudja azt garantálni, hogy a fegyverszakértők újabb csoportja nem fog az Egyesült Államok javára kémkedni.

A bagdadi kormány álláspontja szerint az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítésének nemzetközi ellenőrzését felújító megállapodásra egy olyan "valódi rendezés keretében kerülhet sor", amely intézkedik az Irakot 1990 óta sújtó szankciók megszüntetéséről. Irak emellett követeli az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által kijelölt észak- és dél-iraki légi tilalmi zónák felszámolását is.

Az ENSZ és Irak képviselői az idén két alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz: Kofi Annan és Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter március elején és május közepén találkoztak New Yorkban.

Kapcsolódó elemek