Fini nem akar gazdasági csúcsminiszter lenni
Elutasította a számára felkínált gazdasági csúcsminiszteri tisztséget Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes a válságba jutott olasz kormánykoalíció vezetőinek keddre virradóra tartott római tanácskozásán.
Dátum: 2004-07-13 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:25.396970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ANSA olasz hírügynökség a Silvio Berlusconi miniszterelnök által összehívott, hétfőn késő este kezdett, három órán át tartó megbeszélés résztvevőire hivatkozva számolt be arról, hogy Fini - aki egyben a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség elnöke - elutasította a számára felkínált tisztséget. A négypárti tárgyalások résztvevői a találkozó után más újságíróknak nem nyilatkoztak.
A kereszténydemokrata párt a jobboldali koalícióból való kiválással fenyegetőzik, ha Berlusconi hosszabb időre akarja átvenni a gazdasági miniszteri tárca vezetését és nem nevezi ki hamarosan a minisztérium éléről július elején lemondott Giulio Tremonti utódát.
Tremonti 2001 óta volt az olasz kormány gazdasági csúcsminisztere: hatáskörébe tartozott a gazdasági, a pénzügyi, a kincstárügyi és a költségvetési terület.
A jobbközép kormányban Berlusconi adócsökkentési tervei keltettek olyan feszültséget a koalíciós pártok között, amely Tremonti lemondásához vezetett. További belső ellentétek vannak az Északi Liga által követelt regionális autonómia körül. A kereszténydemokraták kiválásával a kormánykoalíció elveszítené parlamenti többségét.
Hétfőre virradó éjszaka az olasz koalíciós pártok már tartottak egy tárgyalási fordulót, kedden délelőttre pedig - az Északi Liga egyik politikusának közlése szerint - újabb megbeszéléseket terveznek.
MTI - fideszfrakcio.hu