Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is jóval hét százalék fölött az infláció

A fogyasztói árak az idén júniusban 0,1 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, és 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


Dátum: 2004-07-13 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:26.267916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A havi maginfláció júniusban 0,3 százalék, az éves 6,1 százalék volt.

Az idén júniusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz képest nem változott, tavaly júniushoz viszonyítva pedig elérte a 8,1 százalékot.

Az idén az első hat hónapban a fogyasztói árak 7,1 százalékkal voltak magasabbak mint 2003 január-júniusában.

A fogyasztói árindex az idén májusban 0,9 százalékkal haladta meg az áprilisit és 7,6 százalékkal az egy évvel korábbit. Tavaly júniusban az infláció 4,3 százalék volt.

A KSH adatai szerint 12 hónap alatt 2003 júniushoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál valamivel nagyobb mértékben 7,8 százalékkal emelkedtek, míg a tartós fogyasztási cikkek árai átlagosan nem változtak az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Az élelmiszerek közül az egyik legnagyobb mértékben, 20,8 százalékkal a cukor ára emelkedett egy év alatt, míg a friss zöldség és főzeléké 18 százalékkal, a friss hazai és déligyümölcsé 14,9 százalékkal, a sertéshúsé pedig 14,8 százalékkal.

A liszt, illetve a dara ára 32,4 százalékkal, a tojásé pedig 24,8 százalékkal emelkedett egy év alatt. A sertéshús árának emelkedése azért lényeges, mert az infláció számításakor több mint 1 százalékos súllyal veszik figyelembe - jegyzi meg a KSH.

Az elmúlt 12 hónapban a KSH adatai szerint a tej fogyasztói árai 3 százalékkal, a kávéé és a szalonnáé pedig 2-2 százalékkal mérséklődött.

A KSH adatai szerint a szolgáltatások az átlagot kismértékben meghaladó 7,6 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 19 százalékkal a helyi közlekedés ára 16 százalékkal, a szemétszállításé 15 százalékkal, az oktatási szolgáltatásé 14 százalékkal, a társasági közös költségé 13 százalékkal, a kábeltelevízió-előfizetésé 12 százalékkal míg a vízdíj 11 százalékkal drágult.

Az idén júniusban az elektromos energia 22 százalékkal, a vezetékes gáz 18 százalékkal, a dohányáru 17 százalékkal, a távfűtés pedig 13 százalékkal került többe, mint egy évvel ezelőtt.

Júniusban egy hónap alatt az átlagosnál nagyobb mértékben, 4,4 százalékkal nőtt a cukor ára, míg a sertéshús 4,2 százalékkal, az étolaj és a rizs pedig 1,5-1,5 százalékkal drágult. Egy hónap alatt a tartós fogyasztási cikkek, a ruházkodási termékek és az egyéb cikkek, üzemanyagok ára csökkent: a járműüzemanyagoké 1,2 százalékkal, míg a virágoké és dísznövényeké 5,5 százalékkal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek