Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meselemez olimpikonokkal

Olimpikonok mondanak Benedek Elek által gyűjtött meséket a Magyar Rádió gondozásában megjelent CD-lemezen - hangzott el az intézmény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-07-13 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:27.817635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CD-n tíz sportoló - Balogh Gábor öttusázó, Benedek Tibor vízilabdázó, Ferjancsik Domonkos kardvívó, Igaly Diána sportlövő, Kovács "Kokó" István ökölvívó, Kökény Beatrix kézilabdázó, Kőbán Rita kajakozó, Pásztory Dóra úszó paralimpikon, Vereckei Ákos kajakozó és Vörös Zsuzsanna öttusázó - olvas fel egy-egy történetet - mondta Morvai Katalin, a Magyar Rádió kommunikációs igazgatóságának vezetője. Hozzátette, azzal a szándékkal is készítették a kiadványt, hogy a munka "picit talán leveszi a sportolók hátáról a terhet" az egy hónap múlva kezdődő athéni ötkarikás játékok előtt.

Az Olimpikonok mesélnek című, kétezer példányban megjelent lemezből minden harmadikat ajándékba adják vak és mozgássérült gyermekekkel foglalkozó intézményeknek - mondta Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke.

"Mesemondásra nem lehet instrukciókat adni; még színészeknek is nehéz" - jegyezte meg a sajtótájékoztatón Lehoczky Orsolya rendező, hozzátéve, minden szereplőnek azt tanácsolta: gondoljon arra, hogy saját családjában mond esti mesét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek