Még élnek a bolgár foglyok Irakban
Négy nappal az ultimátum lejárta után még életben vannak az Irakban terroristák fogságába esett bolgár teherautósofőrök. Meg tudom erősíteni, hogy ma reggel még élt két honfitársunk, de a helyzet feszült, és nyugtalanok vagyunk, mert nem tudjuk biztosítani a pozitív kimenetelt - mondta a bolgár rádiónak Brüsszelből adott keddi interjújában Szolomon Paszi külügyminiszter.
Dátum: 2004-07-13 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:28.128156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt hét csütörtökén egy iraki terrorista csoport, amely már két külföldi lefejezésével dicsekszik, bejelentette, hogy 24 órán belül kivégzi a kezükbe került két bolgárt, hacsak az Egyesült Államok szabadon nem enged bizonyos iraki foglyokat. Bulgária az állampolgárai elengedését kérte a csoporttól, arra hivatkozva, hogy egyszerű munkások, akik teherautókat vittek Moszulba, és nincs közük a politikához. Diplomatákat is küldött Bagdadba a túszok kiszabadulásának elősegítésére, de közölte, hogy a bolgár katonák Irakban maradnak, amíg szükség van ott rájuk. Paszi külügyminiszter az interjúban felvetette, hogy az iraki küldetésben résztvevő országoknak közös eljárásmódot kellene kialakítaniuk a túszejtések kezelésében. Az egyeztetett hozzáállás segítene a nemzeti célok elérésében - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu