Elhunyt András Károly a Szabad Európa rádió volt szerkesztője
Életének 87.évében elhunyt András Károly, a nyugati magyar újságírók doyenje, a Szabad Európa Rádió vezető szerkesztője, a Mérleg című lap- és könyvszemle alapító főszerkesztője.
Dátum: 2004-07-13 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:29.376654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mai Kelet-Szlovákia északi részén, Felsőlászlófalván született 1917. augusztus 20-án. Az osztatlan szlovák nyelvű elemi iskola után a kassai magyar gimnáziumban tanult, majd Prágában és Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. Diák korában Csehszlovákiában részt vett a Pax Romana Nemzetközi Katolikus Egyetemista Mozgalomban, szerkesztette a Prohászka Körök Új Élet című lapját. Ausztriába menekült 1945-ben, majd 1951-ben családjával kivándorolt Amerikába. A Szabad Európa Rádióban dolgozott 1951 és 1988 között. Szerkesztette az Informations Danubiennes című katolikus sajtótájékoztatót, majd publikált az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, a Nyugati magyar esszéírók antológiájában és az Életünkben. A rendszerváltozás után a Vigiliában és a Magyar Szemlében jelentek meg írásai.
MTI - fideszfrakcio.hu