Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb gyanús kinevezések

"Szokatlan és furcsa módon" történik a vezetőváltás a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok élén, minden érdemi indoklás nélkül - mondta Demeter Ervin parlamenti képviselő kedden az MTI-nek.


Dátum: 2004-07-13 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:29.670752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Attól tartunk, hogy a szocialisták választási vereségét követő belső pártharcok áldozatává válhatnak a nemzetbiztonsági szolgálatok" - jelentette ki a fideszes politikus, volt miniszter, hozzáfűzve: "gyanúnkat az alapozza meg, hogy a hírszerzés új főigazgató-jelöltje eddig a feltétel nélküli politikai lojalitásával és nem pedig szakmai hozzáértésével hívta fel magára a figyelmet". A kormányszóvivő hétfőn jelentette be, hogy a miniszterelnök felmentette tisztségéből az Információs Hivatal főigazgatóját, Czukor Józsefet, utódjául Zsohár Istvánnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal jelenlegi főigazgatójának kinevezését kezdeményezi. A Nemzetbiztonsági Hivatal élén megüresedő főigazgatói posztra Galambos Lajost, a hivatal jelenlegi főigazgató-helyettesét javasolja a kormányfő. Demeter Ervin kifogásolta: Zsohár István a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjeként "a bankbotrány ügyében nem volt hajlandó együttműködni a parlamenti vizsgálóbizottsággal" és Tóth András, a szolgálatok irányítását felügyelő politikai államtitkár "közvetlen utasításait feltétel nélkül hajtotta végre". Elmondta, hogy 2002-ben, a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a főigazgatók meghallgatásánál két szakszolgálat vezetőjével kapcsolatban az ellenzék tartózkodott, Zsohár István kinevezését pedig elutasította. "Az elmúlt két év megerősített minket ebben a véleményünkben" - tette hozzá a fideszes képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek