Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Van erőnk a folytatáshoz


Dátum: 2002-06-17 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:42.932578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jó napot kívánok tisztelt hölgyeim és uraim, jó napot kívánok kedves barátaim. Nagy tisztelettel köszöntöm a kongresszus küldötteit, vendégeit és megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel köszöntöm a Fidesz - Magyar Polgári Párt szövetségeseit.

Az életem során - bár reményeim szerint nagyobbik része még előttem van - néhány nehéz mérkőzést már megvívtam. Választások, egyebek, de olyan nehéz kihívás előtt még nem álltam, mint a mostani, mert most egyszerre küzdök a dánokkal meg az angolokkal, s ezért is meghatottan látom, hogy mennyi férfiember maradt a teremben, meghallgatni az én rövid zárszavamat.

Tisztelt Küldöttek, Kedves Barátaim! Engedjétek meg, hogy először is mint az egykori polgári kormány miniszterelnöke megköszönjem azt a támogatást, amelyet a kormányzat működéséhez nyújtottatok. Emlékeztek rá, 1998-ban azt tűztük ki célul, hogy munkánk révén a családokat megerősítsük, szélesítsük a középosztályt, a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét könnyebbé tegyük, erkölcseiben, öntudatában, önazonosságában megingathatatlan, önismeretében erősödő, múltjáról, jelenéről és jövőjéről közösen gondolkodni képes közösség formálódjék abból a 15 millió emberből, aki a Kárpát-medencében magyarnak vallja magát. Ezek voltak a céljaink 1998-ban, most 2002-ben a különbség mindösszesen annyi, hogy ezt már nemcsak mi, hanem milliók érzik személyes ügyüknek, és hogy ez így lehetett, ebben a ti munkátok, akik mindvégig támogattátok a polgári kormány működését, minden bizonnyal visszaköszön. Másodjára szeretném megköszönni mindannyiótoknak a választási kampányban való részvételt. Én a kampány értékeléséhez hozzátenni az előttem szólók által elmondottakhoz képest már nemigen tudok, bizonyára nem volt ez tökéletes kampány. Kósa Lajos barátunk is beszélt arról, hogy milyen hibákat kell észrevennünk és elkerülnünk majd a jövőben. De akárhogyan is volt, kétségkívül ez volt a párt történetének legsikeresebb kampánya, hogyha a sikert nem egyszerűen a megszerzett mandátumok számában mérjük, hanem a polgároktól elnyert bizalom mértékével próbáljuk azonosítani. Márpedig soha ennyi ember bizalmat nekünk Magyarországon még nem szavazott, mi több soha egyetlen, négy évig kormányzó pártot, kormánykoalíciót sem tüntettek ki olyan nagy bizalommal az emberek, mint tették ezt a legutóbbi választásokon. Sose feledjétek el, akárhogyan is alakult a mandátumok száma, mégiscsak háromszázezerrel több szavazatot kaptunk, mármint a polgári összefogás pártjai együtt véve, mint amennyit a '98-as választásokon kaptak a polgári pártok együttesen. Ez először fordult elő Magyarországon, az írástudók szerint pedig először fordult elő egész Közép-Európában. Tehát még egyszer köszönet.

Ami a mai helyzetet illeti, azt ismerjük. Az elnökségi beszámolót mindannyian olvashattuk. Azt hiszem, hogy ez egy alapos, pontos, szép munka, hozzátenni sok mindent magam sem tudok. Legfeljebb megismétlem azt a korábbi gondolatomat, hogy a választásokon a polgári összefogás szakította át elsőként a célszalagot, de az élelmes ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel, és így ők álltak fel a dobogó legfelső fokára. Ez a mondat még elfér ebben a beszámolóban. Nem azért jöttem azonban, hogy a választásokról váltsunk itt szót egymással, hanem inkább három kérdésre érdemes közösen keresnünk a választ. Milyen állapotban vagyunk mi magunk, milyen állapotban, helyzetben van a hazánk, és mit kell tennünk?

Nos, hát ami bennünket illett, az a régi történet jutott eszembe, amelyet Dembinszky tábornokról jegyeztek föl, aki a szabadságharc jeles tábornoka volt, hogy a kétes kimenetelű kápolnai csata után, amitől a vezérkar a döntő áttörést várta, betért a tábori patikushoz és mindenfajta sajgó lelki és testi sebeire gyógyszert akart kérni. Lerogyott a székbe és azt a kérdést szegezte a felcserhez: melyik a legerősebb orvosság? Mire a felcser ránézett Dembinszkyre, s azt mondta, a győzelem. Így vagyunk ezzel mi is, hiszen kedves barátaim, a mi választási csatánk is meglehetősen kétes kimenetelű volt. Mindannyian bővelkedünk testi és lelki sebekben, de azért ahogy körbenézek itt, ebben a kongresszusi központban, nem egy magába roskadt csapatot látok, s ez mindenképpen jó jel, biztató jel, mert a küzdelem még nem ért véget. Jó jel, mert a múlt erőivel folytatott utolsó küzdelemben ugyan még nem sikerült döntő áttörést elérnünk, de maradt elég erőnk a folytatáshoz. S nemcsak elég erőnk maradt, hanem úgy tűnik, mintha az erőnk egyre gyarapodna, hiszen egyre többen leszünk. Úgy látom tehát, ha lelkileg voltunk már jobb hangulatban is, mégiscsak jól állunk - a lelkierővel jól állunk, s ez nem lebecsülendő dolog. A keletiek szerint ugyanis a tigrist először gondolatban kell elejteni, a többi már csak puszta formalitás. Ezért a lelkiállapot meglehetősen fontos dolog.

Nos, hát milyen állapotban van hazánk, hogyan is fest a nekünk rendelt szocialista jövő? Röviden és összefoglalóan annyit mondhatok, hogy a közhiedelemmel ellentétben a történelem nem ismétli önmagát, csak a kellemetlen eseményeket. Érdemes mindannyiunknak emlékeznünk, hogy 1994 és 1998 között a magyar történelemben minden valószínűség szerint az addig ismert legkorruptabb időszakot hagytuk magunk mögött. Nem arról beszélek, hogy '94 és '98 között volt egy-egy kiemelkedő, egy-egy névről elhíresült eset, hanem inkább a korrupció gyökeréről. Ugyanis azt a kérdést kell mindig föltennünk - ha ezzel a kérdéssel foglalkozunk -, hogy kinek az érdekét szolgálja, kinek az oldalán áll a mindenkori kormány. A polgárok oldalán, vagy a nagytőke oldalán? A modern demokráciában ez a döntő kérdés. Ha volt szerencsétek és kezetekbe vettétek a Heti Válasz című folyóirat egyik legutóbbi számát, ott láthattatok egy térképet, amely a gazdasági életről szól. Ha nem tettétek volna, azt kérem, pótoljátok be, s akkor talán majd egyetértetek velem, hogy ez alapján a térkép alapján elmondható: a mostani kormány nem egyszerűen a nagytőke oldalán áll, hanem az igazság úgy fest, hogy maga a nagytőke alakított kormányt Magyarországon. Befejezett ténynek könyvelhetjük el, bármilyen szomorú is, hogy Magyarország államformája többé nem köztársaság, hanem részvénytársaság. Szimbolikus tény, lehet, hogy kicsinek tűnő, de mégis szimbolikus tény, hogy az elsőként bejelentett konkrét kormányzati döntés éppen a részvények tőzsdei árfolyamnyereségének adómentessé tétele volt.

Nem tudom, emlékeztek-e még arra, hogy 1998-ban az egyik első döntésünk ennek éppen az ellenkezője volt? Amikor azt mondtuk, hogy nem járja az, hogy a munkából szerzett jövedelmeket meg a tőkéből szerzett jövedelmeket oly eltérő mértékben adóztassák Magyarországon, a munkából szerzett jövedelmek rovására. Sőt arra is emlékezhettek még, hogy A polgári Magyarországért címet viselő '96-os vitairatban olvashattátok azt is, hogy éppen az ilyen megoldások voltak azok, amelyek nem egyszerűen csak rontották a munkajövedelmek pozícióját, hanem bizony - tisztelet a kivételnek - a pénzügyi és bankszektor vezetői munkajövedelmének tekintélyes részét is így vonták ki a munkajövedelmeket terhelő adózások alól. Nem véletlen, hogy az első döntés, az első konkrét bejelentés éppen ennek, a polgári kormány által a tőkejövedelmeket megadóztató döntésnek a kihúzása, visszacsinálása, visszaalakítása volt. Nyugodtan mondhatjuk hát azt, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, sőt most már szinte társadalmi törvényként írhatjuk le, hogy Magyarország olyan ország, ahol a baloldal győzelme esetén a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt. A mai helyzetre is igaz, hogy semmi sem az, aminek látszik, viszont minden pontosan olyan, amilyen. Emlékezzünk arra, békét, nyugalmat hirdettek, s tisztogatás lett belőle. Azokat is elbocsátották - mondhatom kitisztították -, sőt az első helyen, akik már az előző, Horn-kormány ideje alatt is szolgáltak az államigazgatásban és ezt a szolgálatot a polgári kormány idején is folytatták. Úgy tűnik, a mostani kormány is ismeri azt a bölcsességet, hogy aki vékony jégen korcsolyázik, annak a gyorsaság jelenti a biztonságot. Ezzel magyarázhatjuk ezeket a személycseréket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Mindemellett ráadásul a legképtelenebb vádakkal illetik azokat a vállalkozásokat és vállalkozókat, aki szabályozott szerződéses viszonyban álltak az állammal az elmúlt négy év során. Bizonyíték sehol. Bizonyítékok helyett törvénysértő hatósági eljárások és médiakampány. Bizonyíték helyett nyilvánvalóan politikai megrendelést teljesíteni igyekvő rendőrség. A szocialista kormány személyzeti döntéseinek fényében ez egyáltalán nem tűnik túlzásnak.

Tisztelt Barátaim, Hölgyeim és Uraim! A koncepciós eljárások folytatódni fognak, mindenki készüljön föl erre! A rohamokat állni kell, és vállalni kell a vitákat a legnyilvánvalóbb valótlan vádak esetén is, abban a meggyőződésben, hogy az üres zsák úgysem maradhat állva. Ezért kényszerültem mintegy, mindannyiótok számára jó példával elöl járni, személyiségijog-védelmi pert indítani a szocialista párt frakcióvezetőjével szemben. Ő azt mondta, hogy egy forintot ér a polgári kormány becsülete. Amikor azt mondom, hogy állni kell a rohamokat, akkor nem ajánlom nektek egyúttal azt is, hogy ilyen mélyre ereszkedjetek. Mi ne ereszkedjünk ilyen mélyre, hiszen lehangoló dolog, amikor egy egyébként kedves asszony hirtelen durváskodni kezd.

Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Ami hazánk gazdasági helyzetét illeti, elmondhatjuk - volt aki már beszélt is erről -, hogy a magyar gazdaság erős lábakon áll. Hazai és külföldi vállalkozók, itthoni és külhoni befektetők, elemzők, sőt maguk a polgárok is egyaránt bizakodóak. A kormány persze üres kasszáról beszélt, aztán egyszer csak kiderült, hogy találtak - mint hogyha ez valami lelőhely lenne - 360 milliárdot az államháztartásban. Én csak azt tudom mondani, hogy sok magyar család szeretne ilyen államháztartást magának. Kimenne a kamrába, és ő is hirtelen találna magának mintegy 360 milliárd forintot - ahogy, úgy tűnik, a mostani kormányzat gondolkodik a költségvetési politikáról. Amikor a kormányt hallgatom az üres kasszával kapcsolatban, akkor mindig egy ismerősöm mondása jut eszembe, aki orvos, s azt mondta nekem, hogy sose felejtsem el, minden orvosnak megvan a kedvenc betegsége. Nos, hát azt gondolom, hogy a kassza hiánya is valami ilyesmi lehet a szocialistáknál.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyes elemzők és egyes vélemények sokallják a kormány tervezett béremeléseit, és osztogatásról beszélnek. Nem javaslom, hogy ezt tegyük. Mindig egy kormány felelősségi körébe tartozik, hogy eldöntse, a gazdasági ésszerűség általa fölfogott jelentése szerint mennyi bért, nyugdíjat, segélyt oszt ki. Ha úgy gondolja, hogy tudja ezért vállalni a felelősséget, akkor ebben támogatni kell. Azt a szabályt kell ilyenkor alkalmazni, amit talán a Don Quijote szerzőjénél olvastam valahol: "ahol malacot osztogatnak, ott nagy zsákkal kell forgolódni". Ezért nem javaslom, hogy bíráljuk a mostani kormányt azért, mert pénzt ad az embereknek. Nagyon helyes! Nekem nem az a bajom, hogy ezt teszi - én keveslem azt az összeget, amelyet szétoszt. Emlékezzünk vissza egy kicsit, hogy a választásokon jóval többet ígértek, mint ami most megvalósulni látszik. A választásokon azt ígérték, hogy a fizetéseket meglehetősen széles körben 50%-kal fogják emelni. Helyes! Most meg kellene csinálni! Attól tartok, kellemetlen csalódás érheti a közalkalmazottakat, mert nem lesz 50%-kal nagyobb összeg a borítékukban a béremelések után, amikor megkapják az első fizetésüket. És akkor fognak rájönni, hogy valójában becsapták őket. Politikai irányvonalként azt javaslom tehát, hogy mi továbbra is az ígéretek betartását kérjük számon a kormánytól, ne pedig ígéreteik gazdasági racionalitását. Az az ő felelősségi körükbe tartozik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Bizonyára föltűnt nektek, milyen elszánt erővel támadják a szocialisták és a szabad demokraták a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Érdemes itt egy kicsit megállnunk és elgondolkodnunk. Hiszen mégiscsak példátlan, hogy a kormány gazdasági kabinetjének ülésére, illetve ülése előtt egy órával küldjék meg a jegybankra vonatkozó előterjesztés szövegét a Magyar Nemzeti Banknak. Azt gondolhatnánk - kicsit meglepődve -, hogy egyszerűen rossz ízlésről van szó. A helyzet azonban ennél komolyabb, nem esztétikai természetű. Meg kell ugyanis állapítanunk azt, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány letért a magyar gazdasági modell útjáról. Letért arról az útról, amely lehetővé tette, hogy egyszerre nőjön a gazdaság és csökkenjen az infláció. Úgy látom, hogy a kormány szándékosan lerontja a forintot és szándékosan növeli az inflációt. Márpedig nemcsak nekünk kell tudnunk, hanem minél több helyütt el is kell mondanunk, hogy az infláció, a pénzrontás valójában a szegények adója. Őket sújtja leginkább és kivédhetetlenül. Az infláció ugyanis, miközben a szegényeket sújtja, kiváló lehetőségeket biztosít a pénztőke számára. Ezt a szegények és a középosztály rovására folytatott politikát akarják valójában gyorsan kiosztott forintokkal elleplezni. Szeretném, ha ezt az összefüggést sohasem felejtenénk el. Tehát annak érdekében, hogy több pénzt oszthassanak ki, lerontják a forintot, megemelik az inflációt, ami által éppen azoktól az emberektől veszik el jövedelmük egy részét, akik megdolgoztak azért. Mert az ő jövedelmük, amit a munkájukért kaptak, ettől kezdve kevesebbet fog érni. Ez egy olyan összefüggés, mely lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de mégis mindenkinek el kell mondanunk. Akkor is el kell mondani, ha ismerjük azt is, hogy néhány gyorsan kiutalt forinttal könnyen meg lehet zavarni a tisztánlátást. Mert valóban igaz az, hogy egy egyforintos is el tudja takarni a szemünk elől a világegyetem még legfényesebb csillagját is, ha elég közel tartjuk a szemünkhöz. Ezt a hibát nem kell elkövetnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindeközben megindult a magyar gazdák elleni új agrárpolitika is. A gazdák elővásárlási és elő-haszonbérleti joga helyett az egykori tsz-ek, az egykori tsz- és állami gazdasági vezetők által alapított korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok élveznek majd elsőbbséget. A ravasz módon - egy másik alkalommal érdemes lesz erről majd hosszabban beszélnünk - olyan változtatásokat készítenek elő, hogy az Európai Unió felől érkező, nagyon jelentős agrártámogatások ne a földtulajdonosokhoz és a helyben lakó gazdákhoz, hanem a korlátolt felelősségű társaságokhoz és a részvénytársaságokhoz érkezzenek meg majd. Erről szól a küzdelem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hazánk gazdasági helyzetéről összegzően azt tudom mondani, bár a gazdaság még erős, nyilvánvaló, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat segítő, a gazdaság növekedését, a forint erősödését, az életszínvonal emelkedését, a munkahelyek gyarapítását, a gazdák megerősítését egyszerre szolgáló magyar modellnek egyelőre befellegzett. A polgárok elismerését kivívó, a bizakodásukat, reményeiket erősítő, sajátos magyar útról letért az új kormányzat. Hiába mondta egy amerikai közgazdász némi malíciával, hogy sok közgazdász gazdaságosan bánik a gondolatokkal is, számosan egy életre beérik azokkal az eszmékkel, amelyekkel egyetemistaként ismerkedhettek meg, föltéve, ha más elfoglaltságuk mellett egyébként erre maradt idejük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Végül tegyük föl az utolsó kérdést: mit is tegyünk akkor mi? Először is, én azt tanácsolnám, hogy az Ország Házában járuljunk hozzá a polgárok érdekét szolgáló minden helyes döntéshez. Járuljunk hozzá! A hozzájárulás, még ha a kormánytól jövő előterjesztésről is van szó, nem jelent elkötelezettséget. Mindig tegyünk különbséget a hozzájárulás és az elkötelezettség között. Itt van például a szalonnás rántotta esete. A szalonnás rántotta esetében a tyúk hozzájárul, a disznó elkötelezi magát. Ez a különbség.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Hadd mondjak egy gondolatot a polgári körökről is. Szeretném, ha mindannyian látnánk azt, hogy a polgári körök szándékai között a legkevésbé sem szerepel az, hogy párttá váljanak. A polgári körökben föltűnő emberek közül azok, akik úgy gondolják, hogy megvan az adottságuk, teherbíró képességük, elszántságuk, hogy politikai pártban és azzal járó kötelezettséget vállalva dolgozzanak közös ügyekben, vagy már úgyis beléptek valamelyik polgári pártba, vagy majd be fognak lépni. Ezért a polgári körök nem akarnak - és helyes, ha nem akarnak - párttá válni. A polgári köröknek azt kell nyújtaniuk a közélet világa számára - beleértve ebbe a pártpolitika világát is -, ami a mi esetünkben eddig hiányzott. Vagy lehet, hogy túlzok, nem hiányzott, de amiben az ellenfeleink jobbak voltak. A szervezett és biztos hátországot. Ezért nem rivalizálás, hanem egymást kiegészítő munka az, amit magunk előtt láthatunk. Egyfelől a pártok, másfelől a biztos politikai és értékrendbeli hátországért dolgozó polgári körök.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon köszönöm, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy fölszólaljak. Azt kívánom a Fidesz - Magyar Polgári Pártnak és mindannyiunknak, hogy sikeresek legyünk az előttünk álló esztendőkben. Nem könnyű persze megmondani, hogy ki is a sikeres ember. A mi esetünkben ez leginkább talán úgy fest, hogy sikeres ember az, aki szilárd alapokat tud építeni azokból a kövekből, amelyeket mások hajigálnak rá. Nagyon remélem, hogy ezzel a képességgel majd mi is rendelkezünk a következő időszakban. S mindenkit azzal vigasztalnék, ha egyáltalán még valaki vigasztalásra szorul - nem a dakotáktól, hanem a portugál népnyelv köréből hozva egy jó tanácsot -, hogy ne aggódjatok, lesz még örömünk a mostani szocialista-szabaddemokrata kormányzatban. A portugálok úgy tartják, hogy a vendégek mindig örömet okoznak - ha nem az érkezéssel, akkor a távozással!

Kapcsolódó elemek