Álvita helyett a választási ígéreteket kéne betartaniuk a szocialistáknak
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja meglepőnek tartja az MSZP-frakció ragaszkodását egy negyedik, 48 %-os adókulcs bevezetéséhez.
Dátum: 2004-07-13 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:30.892935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindez arra utal, hogy a szocialisták vagy nem olvasták, vagy már elfelejtették Medgyessy Péternek az Egyetértésben a nemzettel! című brosúrájában szereplő, az szja csökkentésére vonatkozó választási ígéreteit. "A jelenlegi 20, 30, 40 százalékról 13, 25, 40 százalékra mérsékeljük a személyi jövedelemadót" - tartalmazta ugyanis a jelenlegi kormányfő programja. De figyelmen kívül hagyják azt a tényt is, hogy mind koalíciós partnerük, az SZDSZ, mind pedig Draskovics Tibor pénzügyminiszter ellenzi az új adókulcs bevezetését.
A Fidesz-frakció álláspontja szerint a szocialisták helyesebben tennék, ha koalíciós szélmalomharc vagy néhány hét alatt tudatosan lecsengetett álvita gerjesztése helyett végre teljesítenék választási ígéreteiket. A választók ugyanis nem adóemelésre, hanem adócsökkentésre adtak felhatalmazást - bár ezzel két éve adós a szocialista-szabaddemokrata kormány.
Budapest, 2004. július 13.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu