Van atomfegyvere az al-Kaidának?
Az al-Kaida terrorszervezet birtokában van atomfegyver, valószínűleg az Egyesült Államok területén is, és feltehetőleg a közeljövőben be is veti - állítja új könyvében Paul L. Williams amerikai oknyomozó újságíró, a Szövetségi Nyomozó Iroda volt tanácsadója.
Dátum: 2004-07-14 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:33.630609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Williams szerint az Oszama bin Laden vezette terrorszervezet látványos atomtámadást tervez az Egyesült Államok ellen: emberei hat-hét, bőröndbe rejtett atombombát akarnak felrobbantani egy időben különböző városokban. A könyv címe: Oszama bosszúja: újabb szeptember 11-e. Alcím: Amit a sajtó és a kormány elhallgatott a közvélemény elől. "A lehető legnagyobb pusztítást akarják véghez vinni, vagyis atombombát bevetni. Szerintem ez mostantól kezdve 2005-ig bármikor bekövetkezhet" - mondta a NewsMax című amerikai internetes hírújságnak kedden adott interjújában az író, aki már több könyvet írt a terrorizmusról. Állítása nem áll messze attól, amit az amerikai hírszerzés is sejt - mondta a NewsMaxnek egy névtelenül nyilatkozó személy, aki közel áll Tom Ridge belbiztonsági miniszterhez. A miniszter azt állítja, hogy az amerikai hírszerzés szerint terroristák már becsempésztek az országba valódi atomfegyvereket, nem olyanokat, amelyekben hagyományos robbanótöltet van, és az terjeszt szét radioaktív anyagokat - mondta el az illető. Williams könyve áttekintés az atomfegyverek egyre gyorsuló terjedéséről. Oknyomozásával eljutott a pakisztáni atomprogram állítólagos atyjához, Abdul Kadir Hánhoz, aki az író szerint fanatikus muzulmán. A pakisztáni rendőrség a washingtoni Fehér Ház nyomására februárban letartóztatta Hánt azzal a gyanúval, hogy atomtechnikát adott el több külföldi országnak, köztük Észak-Koreának és Líbiának. Hán elismerte a vádat, de kegyelmet kapott Pervez Musarraf pakisztáni elnöktől, mert az államfő tartott a radikális muzulmánok bosszújától. A szerző szerint a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap újságírója, a 2003-ban Pakisztánban elrabolt és meggyilkolt Daniel Pearl is Hán után nyomozott. Williams azt állítja, hogy a pakisztáni tudós az al-Kaidával is kapcsolatban állt. Az Egyesült Államok számára ez akkor bizonyosodott be először, amikor az amerikai erők 2001 végén megszállták az afgán fővárost, és a terrorszervezet által használt egyik házban a pakisztáni tudóssal való üzletelésről szóló dokumentumokat találtak - állítja az amerikai író. Az al-Kaidának mindazonáltal Oroszországgal is kapcsolata van, pontosabban a csecsen maffiával - állítja Williams. A csecsen bűnszövetkezet 1996-ban Groznijban eladott húsz "atombőröndöt" bin Laden képviselőinek. A terroristavezér 30 millió dollárral és két tonna heroinnal fizetett értük. Több mint negyven ilyen orosz szerkezetnek veszett nyoma összesen - mondja az író. Williams szerint az al-Kaida könnyűszerrel becsempészhette már a feltételezett "atombőröndöket" az Egyesült Államokba, hiszen a mexikói vagy a kanadai határ nem nagy akadály, még kevésbé a kikötők. Noha New York városa tűnik a legkézenfekvőbb célpontnak, az író szerint a hírszerzés által elfogott beszélgetésekből az derül ki, hogy szóba jöhet Boston, Los Angeles, Chicago, Dallas, Philadelphia, Miami vagy Washington is. Szerinte "lehet, hogy az idő nem nekünk dolgozik". A New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadások között nyolc év telt el. "Az iszlám a türelmet hirdeti" - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu