Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Boros Imre: megvan a fedezet

Boros Imre szerint az MSZP-SZDSZ-kormányt nem az őszinte beszéd jellemzi, amikor azt állítja, hogy üres az államkassza.


Dátum: 2002-06-17 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:43.841773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF gazdasági kabinetjének vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján megjegyezte: mára kiderült, hogy több mint 300 milliárd forint van, amely fedezi a 170 milliárdos államháztartási deficitet és azt a 150 milliárdnyi kiadást is, amely a jelenlegi kormánynak 100 napos programja teljesítéséhez szükséges. Boros Imre a költségvetési törvény módosítása kapcsán úgy vélte, hogy az nem más, mint félrevezetés, mert "a 100 napos osztogatásra" megvan a fedezet.

Az MDF-es politikus szavai szerint a költségvetési törvény módosításának örve alatt egy tucatnyi törvény változtatását tervezi a kormány. Kiemelte a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatban tervezett változtatások egyikét, amelynek következtében a jegybank szerinte elveszítené függetlenségét azzal, hogy "az árfolyam-politikát közös lóvá akarják varázsolni".

Boros Imre úgy látja, hogy a földről, a privatizációról, a közbeszerzésről szóló törvények módosításának a költségvetéshez nincs köze.

Álláspontja szerint a kormánypártok által javasolt hat óra rendkívül kevés ennyi törvény megtárgyalásához.

Az MDF-es politikus szerint a földtörvény módosításával "több ezer milliárd forint tőkeértéket akarnak elmutyizni". Számításai szerint Magyarországon 5 millió 600 ezer hektár termőföld van, a hektárjövedelem 10-15 ezer forint között ingadozik, a föld ára pedig 200-300 ezer forint között van hektáronként.

Megítélése szerint sikeres uniós csatlakozási tárgyalások nyomán - a tőkepiaci szabályok alapján - a föld ára körülbelül a jelenlegi öt-hatszorosa lesz, ami 8 ezer milliárd forintot tesz ki országos szinten.

- A differencia körülbelül 6 ezer milliárd forint, ami megfelel másfél éves költségvetésnek, ennek az elmutyizásáról van szó. Ez közel akkora falat lenne, mint a privatizáció - fogalmazott a politikus.

Boros Imre ismét szóvá tette, hogy "nem volt törvényes a kormány eljárása", amikor leváltotta az ÁPV Rt., valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérkarát.

- Az MFB-ben, ahová Erős János betette a lábát, azonnal leálltak a hitelbírálatok - mondta, hozzátéve: ezzel a családi gazdaságok működésének feltételrendszerét teljes mértékben elzárják.

Kapcsolódó elemek