A Hilltop Neszmély borai Kaliforniában
Az amerikai Blue Danube Wine Company megkezdte a Hilltop Neszmély Rt. az amerikai piacra termelt Craftsman (Mesterember) márkanevű borainak értékesítését Kaliforniában és az Egyesült Államok nyugati partvidékén, tájékoztatta az MTI-Econewst szerdán Keresztúry Éva, a Hilltop Neszmély Rt. egyik tulajdonosa.
Dátum: 2004-07-14 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:39.069821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Craftsman sorozatot, amelyben hatféle fehér- és kétféle vörösbor, valamint Tokaji Aszú van, idén áprilisban kezdték el forgalmazni az Egyesült Államokban a magyar borászcég New York-i és a bostoni képviseletén keresztül. Ebben az évben csak pár tízezer palack, de a továbbiakban már évi százezer üveg Craftsman bor eladására számít a Hilltop Nemszmély Rt. Az amerikai kiskereskedelemben e borok fogyasztói ára 7-8 dollár körül van, de a Tokaji Aszú jóval drágább.
A Hilltop Neszmély 550 hektáron termel Neszmélyben és a szekszárdi borvidéken. A telepítéseket 1995-ben kezdték meg és az idén már 40 százalékban saját termésből lesz bor, míg tavaly ez az arány 30 százalék volt.
Az idén, a tavalyihoz hasonlóan mintegy 7,5 millió palack bor értékesítésével számol a társaság és az árbevétel is a múlt évi három milliárd forint körül alakul.
Tavaly az adózás előtti nyereség meghaladta a 100 millió forintot. Az elmúlt évben a Hilltop Neszmély nyerte el az "Év Pincészete", a legjobb magyar pincészet címet, miután az előző két évben a második legjobb volt.
MTI - fideszfrakcio.hu