Nyolcmilliárdos fényűzés megszűnő kisposták árán
A Magyar Posta Rt. szóvivője ugyan cáfolni próbálta, de sajtóhírek és a vezérigazgató korábbi nyilatkozata szerint a Magyar Posta Rt vezérigazgatósága egy központi irodaház építésének tervével fordult az ÁPV Rt-hez - mutat rá a Fidesz képviselőcsoportja közleményben szerdán.
Dátum: 2004-07-14 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:40.341679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Posta Rt. szóvivője - reagálva Szabó Istvánnak, a Fidesz képviselőjének ma délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakra -, légből kapottnak nevezte azokat az állításokat, melyek szerint a Posta Rt. vezérigazgatósága nyolcmilliárdos központi iroda-beruházást tervez.
Szemben a szóvivői cáfolattal - sajtóhírek és a vezérigazgató korábbi nyilatkozata szerint -, a Magyar Posta Rt vezérigazgatósága egy központi irodaház építésének tervével fordult az ÁPV Rt-hez. Szabó Pál vezérigazgató a Figyelő című hetilapnak (XLVIII. évfolyam 27.szám, 2004. július 1-7.) elmondta: javasolták a tulajdonosnak, hogy egy ingatlanfejlesztő bevonásával költségtakarékos módon, egyetlen új építésű irodaházra cseréljék a fővárosi ingatlanokat.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja nyomatékosan kéri az Magyar Posta Rt. szakmai felügyeletét ellátó Kovács Kálmán informatikai és hírközlési minisztert, hogy adjon számot a Posta-törvény 43. §-a szerint megalkotandó nemzeti postapolitikáról, valamint a postai infrastruktúra fejlesztésére irányuló állami programról.
Ezzel egy időben felszólítjuk a Magyar Posta Rt vezérigazgatóságát, hogy a nemzeti postapolitika kormány szintű elfogadásáig tartózkodjon a kis posták felszámolásától és fényűző presztízs-beruházások előkészítésétől.
Budapest, 2004. július 14.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu