Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai sürgetés Belgrádnak a vajdasági kisebbségek védelmében

A vajdasági kisebbségek jogainak védelme az egyik feltétele Szerbia-Montenegró közeledésének az Európai Unióhoz - szögezte le szerdán Belgrádban Geoffrey Barett, az Európai Bizottság belgrádi külképviseletének vezetője.


Dátum: 2004-07-14 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:42.182250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brüsszeli diplomata a szerbia-montenegrói parlament integrációs bizottságában beszélt erről, amikor a testület tagjainak bemutatta az európai partnerségről szóló brüsszeli dokumentumot, amely felvázolja Belgrád legfontosabb teendőit az uniós integráció folyamatában.

Barett egyértelművé tette: ahhoz, hogy beinduljon az integrációs folyamat, Szerbia-Montenegrónak maradéktalanul együtt kell működnie a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűntényeket feltáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT), a két tagköztársaságnak össze kell hangolnia piacát, és oltalmaznia kell az etnikai csoportokat, azon belül is elsősorban a vajdasági kisebbségeket.

Mint Barett hangoztatta, a Hágával való együttműködés elégtelensége ellenére Brüsszel támogatni fogja a továbbiakban is Szerbia-Montenegrót, de a teljes együttműködés nélkül semmilyen előrelépés nem várható az EU-hoz való közeledésben.

"Ezenkívül rendkívül aggaszt bennünket az emberi jogok védelmének ügye, és aggasztanak egyes vajdasági etnikai csoportok elleni incidensek. Elvárjuk, hogy a tetteseket az igazságszolgáltatás elé vigyék, és hogy a hatóságok a jövőben megakadályozzák az incidenseket" - szögezte le Barett.

A Hágával való együttműködés, illetve a két köztársaság piacának összehangolása eddig is feltétele volt az ország európai integrációjának. A vajdasági kisebbségek védelme azonban merőben új dolog a főbb brüsszeli követelések között, jóllehet Kovács László magyar külügyminiszter vasárnapi belgrádi látogatásán a politikai vezetés tudomására hozta, hogy a kisebbségek védelme nem csupán Magyarország, hanem az EU és a NATO elvárása is.

Az elmúlt két nap eseményei arról tanúskodnak, hogy ezzel immár a belgrádi vezetés is tisztában van: Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök kedden tárgyalássorozatot kezdeményezett vajdasági magyar politikai és önkormányzati elöljárókkal, magyar nyelvű sajtóorgánumok vezetőivel és a vajdasági történelmi egyházak képviselőivel a délvidéki magyarok elleni kilengésekről és azok hátterének feltárásáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek