Szocialista rongyrázás Sopronban
Nem a soproniak javát szolgálja, hogy a soproni Villa sor 4. szám alatti, felújításra váró, jelenleg lakatlan önkormányzati tulajdonú villát a soproni szocialista városvezetés reprezentációs célokra szeretné használni - jelentette ki Abdai Géza frakcióvezető, a Polgári Összefogás nevében keddi soproni sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-07-14 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:42.519752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abdai Géza kifejtette: a Polgári Összefogás és a Fidesz a helyi lap egy cikkéből úgy értesült, hogy a város 80-90 millió forintot kitevő költséggel szeretné felújítani az ingatlant, amelybe aztán a ,,városba érkező magas rangú politikusokat, diplomatákat, egyéb önkormányzati vendégeket" szállásolna el.
Mint fogalmazott: a Fidesz ,,ellenzi a rongyrázást", ezért is javasolja, hogy az a szocialista városvezetés által felvett 3,5 milliárd hitel miatt eladósodott város a villát "ne repizésre, hanem a soproniak javára" használja fel.
A Fidesz a villa közhasznú céllal történő felhasználására több javaslatot is tett. A politikus úgy véli, hogy az ingatlant nyilvános árverésen kell értékesíteni, esetleg önkormányzati bérlakásokat alakíthatnának ki benne a rászorulóknak. Abdai Géza azt is jó ötletnek tartaná, ha az ingatlan közhasznú intézménynek adna otthont.
Forrás: <>cyberpress
fideszfrakcio.hu