Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy bocsánatot kérhetne otrombasága miatt

A Fidesz arra kéri Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy tisztázza, továbbra is büszkén vállalja-e azt az otrombaságot, amit az EP-választások előtt Sopronban tett az őt kifütyülő emberekkel, vagy pedig elnézést kér tőlük - mondta Pokorni Zoltán annak kapcsán, hogy a kormányfő egy június 8-ai kampánygyűlésen hüvelykujját lefelé mutatva "beintett" a tömegnek.


Dátum: 2004-07-15 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:45.316899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy miniszterelnök nem engedhet meg magának ilyen gesztust, a legkevesebb, ami a kulturált politikai életben elvárható, hogy a miniszterelnök elnézést kér - szögezte le Pokorni Zoltán, hozzátéve: "hetek óta hiába várunk erre a bocsánatkérésére".

A politikus emlékeztetett arra is, hogy "a választási vereséget értékelő szocialista választmányi ülésen Medgyessy Péter a nyaralását firtató kérdésre verbális durvasággal válaszolt". Mint hangsúlyozta, ennél is rosszabb "hogy a magyar rendőrség azokat az újságírókat kezdte el vegzálni, kihallgatásra beidézni, akik erről a soproni ominózus beintésről hírt adtak". A Fidesz alelnöke úgy véli: "úriember ezek után nem maradhat lapulva, ahogyan ezt a miniszterelnök hetek óta teszi".

Pokorni Zoltán a beregszászi városi bíróság tegnapi, a II. Rákóczi Ferenc magyar főiskola javára történő épületadományozást hatálytalanító ítélete kapcsán arra kérte a kormányt, "tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez az abszurdum megszűnjön." "Bárki is irányítja Magyarország kormányát, nem maradhat tétlen egy ilyen arcpirító skandalum után" - fogalmazott.

A koalíciós pártok adóügyi vitáját értékelve azt mondta, hogy "ez egy álvita, tudatosan kimódolt politikai marketing szabályai alapján megtervezett cirkusz, amit a szabad demokraták illetve a szocialisták figyelemelterelésként alkalmaznak".

Felidézve Medgyessy Péter személyi jövedelem adó csökkentésére vonatkozó ígéreteit kijelentette: "Nem az adók növelésére adtak mandátumot a mai kormánynak a magyar választópolgárok, hanem az adóterhek csökkentésére".

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek