Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky: szezont a fazonnal, hektárt a négyzetméterrel

A fővárosi közgyűlés pénzügyi bizottságának összehívását kezdeményezi a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció, hogy tájékoztatást kapjon a kerületek és a főváros közötti forrásmegosztás számításakor keletkezett hibáról - közölte Hutiray Gyula, a frakció szakértője csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2004-07-15 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:45.617322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kezdeményezzük, hogy hívják össze a pénzügyi bizottság rendkívüli ülését, ahol az elkövetett hibákról pontos tájékoztatást kaphatunk az illetékesektől, és ahol adott esetben javaslatot tud tenni a pénzügyi bizottság egy rendkívüli közgyűlés összehívására - mondta sajtótájékoztatóján Hutiray Gyula (Fidesz).

Emlékeztetett: sajtóhírek szerint a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztást szabályozó rendelet előkészítése során súlyos hiba történt.

Közölte: sajtónyilatkozatokból úgy értesültek, a hiba oka, hogy "összekeverték a hektárt a négyzetméterrel".

Február végén fogadta el a közgyűlés, hogy Demszky Gábor főpolgármestert bízza meg a forrásmegosztást előkészítő folyamatok levezénylésével és a forrásmegosztáshoz szükséges útmutató elkészíttetésével, amely alapján a kerületek adatszolgáltatása történik - emlékeztetett.

Elmondta: már akkor ellenezték, hogy ezt a feladatot a főpolgármester kapja meg, mert "nyilvánvaló, hogy Demszky Gábornak ezen a területen semmilyen szakértelme nincsen". Hozzátette: "súlyos százmilliókról lehet szó egyes kerületek tekintetében", ismerete szerint a legnagyobb eltérés a XV. kerületben fordul elő. Kérdésesnek nevezte, ki lehet-e még javítani a hibát.

Kupper András frakcióvezető szerint "nem megengedhető, hogy a kerületek költségvetése Demszky Gábor miatt felboruljon".

A fővárosi pénzügyi bizottság elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy a kerületek és a fővárosi önkormányzat közötti forrásmegosztás végösszege nem változik egy adminisztrációs hiba miatt szükségessé vált újraszámolás után, csupán a belső felosztás módosul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek