Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentették a tornádóval riogató Demszkyt

Közveszéllyel fenyegetés miatt Polt Péter legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek civilek, mert Demszky Gábor főpolgármester az európai parlamenti választások előtt tornádó erejű vihart jelzett előre Budapesten - közölte Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2004-07-15 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:46.526434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakció jogi munkacsoportja segítette azokat a civileket, akik feljelentést akartak tenni Demszky Gábor nyilatkozata miatt; a feljelentést a múlt héten megküldték Polt Péter legfőbb ügyésznek. A jogi munkacsoport szerint felvethető a főpolgármester fegyelmi felelőssége - mondta sajtótájékoztatóján Kupper András.

Kijelentette: "A frakció szerint a főpolgármesteri pozícióval együtt jár, hogy az illetőt közbizalom kell, hogy övezze, szavainak hitelt kell adni, utasításait, rendelkezéseit végre kell hajtani. Ez akármilyen kampánycéllal el nem játszható, stabil követelményrendszer".

Hozzátette: a főpolgármester nemcsak a közgyűlés vezetője, hanem a főváros védelmi parancsnoka is, "ebben a minőségében pedig Demszky Gábor eljátszotta ezt a közbizalmat".

Elmondta: kezdeményezik a városrendészeti bizottság összehívását, és kérik, "vizsgálja meg, van-e fegyelmi vétség ebben az ügyben, kell-e a fővárosi közgyűlésnek fegyelmi eljárást indítania Demszky Gábor ellen".

A sajtótájékoztatón kiosztották a Polt Péternek írt feljelentést. Ebben ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, közveszéllyel fenyegetés miatt tesznek feljelentést.

A főpolgármester által június 11-én jegyzett közleményben az szerepelt, hogy "az előrejelzések szerint a mai napon ismét tornádó erejű vihar várható Budapesten".

Kupper András szerint ezt a közleményt "mindenki komolyan vette" és az emberek "megpróbáltak a közleményben foglaltakhoz igazodni".

A feljelentők hivatkoznak arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat nem adott ki olyan tartalmú prognózist, amire ilyen felhívást indokolt tenni. Hivatkoznak arra, is, hogy az egyik napilapban a választást követően az SZDSZ kampányfelelőse azt mondta: a tornádó ötlete nem egy meteorológus tévedéséből származott, hanem kampányötlet volt.

A Népszabadságnak Erdélyi Zsolt kampányfelelős azt mondta: a tornádót nem ő találta ki, hanem Demszky Gábor "stábjából találta ki valaki".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek