Mandela az AIDS megelőzésének fontosságáról
Az AIDS elleni küzdelemnek össze kell kapcsolódnia a tuberkolózis elleni küzdelemmel - hívta fel a figyelmet Nelson Mandela Nobel-békedíjas politikus csütörtökön Bangkokban, az idei AIDS-világkonferencián.
Dátum: 2004-07-15 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:47.145379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különösen fontos a megelőzés és a korai felismerés. A baktérium okozta tüdőbetegség becslések szerint évente 1,6 millió ember halálát okozza, köztük nagy számban HIV-fertőzöttekét - figyelmeztetett Mandela, aki több mint 30 éves fogsága alatt maga is átesett egy tbc-fertőzésen. A szerzett immunhiányos tünetegyüttesben (AIDS) szenvedők legnagyobb része - 15 százaléka - tuberkolózisban (gümőkór) hal meg - hangsúlyozta Jack Chow, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alelnöke. A világ népességének egyharmada hordozója a tbc kórokozójának, az immunrendszer HIV-vírus okozta legyengülése pedig előhozza a betegséget, ami így könnyen végzetes lehet - mondta el Chow. A WHO adatai szerint a tuberkolózis a fejlődő országokban szedi áldozatainak 98 százalékát. A Bangkokban zajló konferencián Bill Gates amerikai üzletember alapítványa bejelentette: 44,7 millió dollárt ajánl fel a tuberkolózis kutatására a Create elnevezésű, a tbc és az AIDS kutatását támogató segélyszervezet javára. Az összeget Amerikában, Európában, Afrikában és Dél-Amerikában működő kutatók és egészségügyi szakértők támogatására fordítják.
MTI - fideszfrakcio.hu