A szerb miniszterelnök fogadta a vajdasági magyar egyházi vezetőket
A vajdasági magyar egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélést csütörtökön Vojislav Kostunica szerb kormányfő, hogy tisztább képet kapjon a tartományban zajló kisebbségellenes kilengésekről és azok hátteréről.
Dátum: 2004-07-15 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:48.029279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón részt vett Huzsvár László nagybecskereki és Pénzes János szabadkai római katolikus püspök, Csete-Szemesi István szabadkai református püspök, illetve Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus szuperintendens. Az eszmecsere abba a szerb kormányfő által kezdeményezett tárgyalássorozatba illeszkedik, amelynek célja a vajdasági magyarok elleni kilengések okainak feltárása és a jelenség megfékezése. Pénzes János rámutatott arra, hogy a találkozónak volt egyfajta történelmi jelentősége, mivel ez volt az első alkalom, hogy szerb miniszterelnök külön fogadta a vajdasági magyar egyházi vezetőket. "A megbeszélés hangneme messzemenően baráti volt, az egyházi vezetők észrevételei megértésre találtak a miniszterelnöknél" - mondta a találkozó után Huzsvár. Elmondta: a megbeszélésen közösen fogalmazták meg azt véleményt, hogy a balkáni háborúk oly mértékű rombolást, elvadulást idéztek elő sok ember lelki világában, hogy azt csakis a kisebbségi és a többségi nemzet kölcsönös bizalmának kiépítésével, a belügyi, az oktatási és a vallásügyi tárca, illetve az egyházak összefogásával lehet "gyógyítani". Huzsvár szerint a társadalom egy része elszakadt a keresztény hitfelfogástól és erkölcstől, ami feszültségekhez és nagyon szomorú események bekövetkeztéhez vezetett, s a kilengések miatt a kisebbségek pszichikailag egyfajta "sokkhelyzetbe" kerülnek. Mind Kostunica, mind pedig a magyar püspökök felajánlották azt, hogy a probléma orvoslása végett kapcsolatba lépnek a szerb pravoszláv egyházi vezetőkkel is. Dolinszky Árpád saját tapasztalatából merítve arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy az elmúlt történt vajdasági incidenseknek az evangélikus egyház is szenvedő alanya volt. Becsmérlő falfirkák jelentek meg nemcsak az egyház templomain és parókiáin, hanem a szabadkai szuperintendensi hivatal épületének falán is. A püspök rámutatott arra, hogy a temetőkben 18 századbeli sírokat is megrongáltak. Megengedhetetlen, hogy "a kilengések és bosszúk" a vajdasági magyarok múltjának eltüntetésére irányuljanak - szögezte le Dolinszky. Pénzes rámutatott arra, hogy "a kommunizmusban" ilyen szörnyűségek nem történtek. "A demokrácia meghozta a szabadságot, és elnyomta a lelkiismeret hangját azokban, akik azt hiszik, hogy bármit tehetnek" - mondta. Csete-Szemesi szerint ilyen helyzetben az egyházaknak a béke követeiként kell fellépniük, s részükről bizonyos tekintetben missziós tevékenység szükségeltetik. Dolinszky püspök felvetette a miniszterelnöknek, hogy hasonló találkozókra - a pravoszláv egyházvezetők bevonásával - többször is sort kell keríteni a sajtó nyilvánossága előtt, hogy az emberekben tudatosuljon: az ország mérföldkőhöz érkezett, vagyis "maga mögött kell hagynia a múltat, s egy demokratikus úton kell elindulnia".
MTI - fideszfrakcio.hu