Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túszok Csecsenföldön

Csecsen szakadárok túszul ejtettek tizenkét, az oroszbarát csecsen elnökség szolgálatában álló milicistát - állt a szeparatisták honlapján csütörtökön közzétett közleményben.


Dátum: 2004-07-15 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:48.330503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Túszul ejtettük Kadirov tizenkét emberét" - olvasható a kavkazcenter.com honlapon, amely Ramzan Kadirovra, a május 9-én meggyilkolt oroszbarát csecsenföldi elnök fia által létrehozott és irányított milícia tagjaira utal. A milicistákat állítólag a hét elején fogták el heves harcokban Groznijtól 20 kilométernyire délkeletre, Avturi falu közelében, ahol a lázadók a milicistákra támadtak. Ruszlan Acagyev, a csecsen belügyminisztérium szóvivője elismerte, hogy néhány személyt eltűntnek nyilvánítottak, de a szóvivő szerint milicisták családtagjairól van szó. A legfrissebb adatok szerint a harcokban elesettek száma 23 és 50 között mozog: a szakadárok szerint 25 milicistát öltek meg és a halottak száma az ötvenet is elérheti, míg a minisztérium nyolc milicista és tizenöt lázadó halálát jelentette be. A szakadárok állításuk szerint ellenőrzik az Avturi faluhoz vezető utakat. A belügyminisztérium szóvivője ezzel szemben biztosított róla, hogy a helyzet visszatért a normális kerékvágásba. Elismerte ugyanakkor, hogy egy oroszbarát vezetőt péntekre virradó éjjel elraboltak. Vlagyimir Usztyinov orosz főügyész csütörtökön rendkívüli látogatást kezdett az észak-kaukázusi köztársaságban. Groznijba érkezve újságírókkal közölte: a június 22-re virradó éjszaka a Csecsenfölddel szomszédos Ingusföldön elkövetett támadás 30 feltételezett elkövetőjét fogták eddig el. A lázadók a helyi rendőrség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) irodáit ostromolták meg és 88 személyt gyilkoltak meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek