Világosságot az elsötétítés helyett
A Demokrácia Központ a következő közleményt adta ki, a mai napon érkezett állampolgári bejelentéseknek hangot adva.
Dátum: 2002-06-17 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:45.280909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demokrácia Központ vonalain a mai napon polgárok ezrei tettek bejelentést felháborodásuknak és tiltakozásuknak hangot adva, amiért a Magyar Televízió reggeli műsorát az Orbán Viktor volt miniszterelnökkel készült interjú közben csaknem 10 percig tartó adáskimaradás zavarta meg.
A Demokrácia Központ az emberek követelésének hangot adva, ezért azzal a kéréssel fordul a Magyar Televízió és az Antenna Hungária vezetőihez, hogy haladéktalanul vizsgálják ki, és tárják a nyilvánosság elé, hogy a 21.század technikai feltételei mellett miként állhatott elő ez a példa nélkül álló eset.
A Demokrácia Központhoz beérkezett tömeges bejelentések arra engednek következtetni, hogy Magyarországon sokan élnek a gyanúperrel, hogy a példátlan eset mögött valójában az MSZP politikai eszköztárába tartozó szándékos zavarkeltés és a tudatos politikai cenzúra kifinomult alkalmazása áll.
Budapest, 2002. június 17.
Demokrácia Központ