A Fülöp-szigetek megkezdte a kivonulást Irakból
A Fülöp-szigetek pénteken bejelentette, hogy megkezdte Irakban szolgáló békefenntartóinak kivonását és azt hamarosan be is fejezi, hogy visszanyerhesse szabadságát az arab országban túszként fogva tartott, kivégzéssel fenyegetett Fülöp-szigeteki állampolgár.
Dátum: 2004-07-16 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:50.170912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Delia Albert Fülöp-szigeteki külügyminiszter a délkelet-ázsiai ország televíziójában felolvasott nyilatkozatában tudatta, hogy pénteken távozik Irakból a Fülöp-szigeteki békefenntartók parancsnoka és további tíz katona; a kontingens maradék erőit szintén gyors ütemben vonják ki az arab országból. A túszejtők csütörtökön bejelentették, hogy foglyukat csak akkor engedik el, hogy júliusban az utolsó Fülöp-szigeteki katona is elhagyja Irakot. Röviddel bejelentésük előtt az al-Dzsazíra arab műholdas televízió új felvételt közölt a túszul ejtett Angelo de la Cruz teherautó-sofőrről, a felvételen a férfi köszönetet mond a manilai kormánynak a Fülöp-szigeteki kontingens Irakból való kivonásáért. A De la Crúzt elrabló iraki iszlám szélsőségesek azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik túszukat, ha Manila július 20-ig nem hívja haza az 51 fős Fülöp-szigeti békefenntartó egységet. Manila előbb elutasította a követelést, de szerdán bejelentette: megkezdődött a csapatkivonás koordinálása, és máris 43 főre csökkentették a kontingens létszámát. A kontingens iraki mandátuma augusztus 20-án járt volna le.
MTI - fideszfrakcio.hu