Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeresek ifjú fizikusaink

Az Ifjú Fizikusok 17. Nemzetközi Versenyén harmadik lett a középiskolásokból álló magyar csapat - közölte Rajkovics Zsuzsanna, az ELTE természettudományi karának oktatója pénteken.


Dátum: 2004-07-16 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:14:52.363114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ausztráliai Brisbane-ben rendezett versenyen 24 ország képviseltette magát 26 csapattal - áll a magyar csapatot felkészítő tanár közleményében. A csapat tagjai 11. és 12. osztályos diákok: Hurtony Tamás, Varjas Dániel, akik a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanulói, Horváth Nóra, a budapesti Apáczai Csere János Gyakorlóiskola diákja, Chovanyecz Enikő, a fővárosi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulója és Perkó Zoltán, a keszthelyi Vajda János Gimnázium diákja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek